Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Csendes megemlékezés Kiss Lászlóra

Csendes megemlékezést tart a Magyar Versmondók Egyesülete és a Latinovits Emlékmű Alapítvány 2022. december 29-én, délután 5 órától Kiss László, a két szervezet egykori alapító elnöke halálának évfordulóján Budapesten, a Rózsák terén az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban. A Radnóti- és Csokonai-díjas rendező, közművelődési szakember végső nyughelyénél várják az emlékezni vágyókat egy-egy szál fehér rózsával.

Kiss László, akit az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Versmondók Egyesülete is saját halottjaként kísért utolsó útjára, 2019. december 29-én, 72 éves korában hunyt el, tragikus hirtelenséggel. A Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Magyar Szín-Játékos Szövetség alapítója és az Országos Diákszínjátszó Egyesület egyik életre hívója volt, és elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban. Alapítója főszerkesztője volt a Versmondó című, negyedévente megjelenő szakmai folyóiratnak. Nevéhez fűződik a Neszmélyi Vershajó és elődje, a balatonszemesi és a bajai versmondó táborok létrehozása, az általános iskolások legnagyobb versenye, a Regösök húrján… vers- és prózamondó verseny gondozása, szervezése, számos diák- és amatőr színjátszó találkozó megálmodása és fejlesztése éppúgy, mint a Bujtor István Filmfesztivál elindítása, a Latinovits versmondó találkozó megalapítása és szervezése, valamint a Kaleidoszkóp VersFesztivál elnevezése és a Ki viszi át a szerelmet díj megalapítása.

Megannyi versenyen helyet foglalt a szakmai zsűriben: a Nemzeti Színházzal közös Nemzeti VERSenyen, a József Attila országi vers-, prózamondó és verséneklő versenyen, a Radnóti Miklós versmondó versenyen, a Moson Megye Színjátszó Találkozón, az adácsi Országos Falusi Színjátszó Találkozón, a Feszt Festen és a Helikonon is. Az elmúlt években a Magyar Versmondók Egyesülete révén tevékenyen bekapcsolódott olyan európai uniós oktatási és közművelődési projektekbe, mint a hazai és határon túli testvériskolai programok, az egész életen át tartó tanulás lehetőségeinek kistérségi megteremtése, vagy a színházi nevelés pilot programjai, valamint segített hét megyei, illetve regionális NépmesePont létrehozásában. Innovatív, modern, de tradíciótisztelő szakember volt.

2018-ban Gyémánttengelyen címmel jelent meg életrajzi kötete, amelyben a vele és róla készült interjúkat, portrékat, elemző írásokat olvashatjuk. „Szerelmet, életet, egzisztenciát köszönhetek a versnek”– vallotta. Az emlékezőket Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke a két szervezet vezetőivel várja az egykori pályatársakat, barátokat, tisztelőket, december 29-én a Rózsák terére a templom urnatemetője elé, ahol csak egy rövid emlékezőbeszéd és vers hangzik el, majd a kegyelet rózsáit helyezik el Kiss László és szintén közművelődési szakember neje, Kiss Marianna végső nyughelye előtt.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top