Barion Pixel
Connect with us

Kiss Dénes költő meghalt

Hírek

Kiss Dénes költő meghalt

Életének 78. évében, pénteken elhunyt Kiss Dénes József Attila-díjas író, költő, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, Zala megye és Lenti város díszpolgára. Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után Budapesten érte a halál – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia az MTI-t pénteken.

Kiss Dénes 1936. január 1-jén született Pacsán. 1956-1957-ben Pécsre járt főiskolára. 1960-1962 között elvégezte az újságíró iskolát – olvasható az MMA portréjában.

1956. október 24-én megjelent Velünk vagy ellenünk? című verséért 1957-ben kizárták az ország összes főiskolájáról és egyeteméről, majd internálták. 1957 végétől Budapesten gyári munkásként dolgozott, majd könyvtárosként helyezkedett el.

1962-ig az Esti Hírlap és az üzemi lapok munkatársa, majd szabadfoglalkozásúként dolgozott. 1974-1991 között a Népszava irodalmi mellékletének szerkesztője volt. 1985-ben a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság főtitkára lett.

(fotó: Eöri Szabó Zsolt, forrás: sajatutad.hu)

1990-ben a Magyar Néppárt országgyűlési képviselőjelöltje volt, 1991-ben a Magyar Fórum főszerkesztő-helyetteseként és a Magyarok című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott. 1991-től 1993-ig az Új Magyarország olvasószerkesztője, 1993-ban a Vállalkozói Újság főszerkesztője, majd 1993-1994-ben a Heti Újság, illetve Heti Nemzeti Újság főszerkesztője lett.

1996-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választották. 1997-ben a Trianon Társaság társelnöke, 1998-ban a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőjelöltje, 1998-tól a Lyukasóra folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. 2000-ben a Trianon Társaság elnökévé, 2007-ben a Magyar Írók Egyesületének elnökévé választották.

Írt esszéket (Játék és törvény), regényeket (Mondd a falaknak, Hét gömb rendje, K. Ferenc léglakatos), novellákat, karcolatokat is. Aranykapu címmel drámát írt Kőrösi Csoma Sándorról.

Népszerű ifjúsági művek szerzője. Főként finn költőket fordított, de orosz, német, észt műveket is átültetett magyar nyelvre.

1975-ben József Attila-díjat kapott, 1999-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával tüntették ki. Több mint 60 kötete jelent meg.

Kiss Dénest a Magyar Művészeti Akadémia és az Országos Trianon Társaság is saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

To Top