Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kik lesznek az idei Arany Medál-díjasok?

Közönségszavazáson dől el, kik lesznek az idei Arany Medál-díjasok

A korábbi évekhez képest nem kilenc, hanem hét szekcióban lehet jelölteket felterjeszteni a közönségdíjra. Megszűnik az év színésze és színésznője kategória, az elmúlt években is elsősorban az év hazai színésze és színésznője kategóriában érkeztek szavazatok, és a díj legfőbb törekvése, hogy a magyar, és nem a nemzetközi művészvilág legjobbnak ítélt alkotóit ismerje el.

Nevezni a legjobbnak ítélt írókat, színészeket, színésznőket, rendezőket lehet, valamint keresik a legígéretesebb fiatal tehetséget (színművész) is. Feltétel, hogy csak élő személyre lehet szavazni, az adott művésznek pedig az elmúlt egy évben valamilyen kézzel fogható produktumot kellett alkotnia: írók esetében kötetmegjelenéshez kötött az érvényes szavazat, színészeknél, rendezőknél pedig filmben, illetve színpadi darabban nyújtott közreműködéshez. Szintúgy életműdíjra is lehet szavazni, a korábbi években Molnár Piroska, Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művészek, valamint Bálint András Kossuth-díjas színész-rendező, a Radnóti Miklós Színház igazgatója vehette át az Arany Medál-életműdíját.

A jelöltek felterjesztését az aranymedaldij@gmail.com e-mailcímre várják az alábbi kategóriákban:

– Az év írója
– Az év hazai színésze
– Az év hazai színésznője
– Az év rendezője
– Az év szereplőgárdája
– A legígéretesebb fiatal tehetség díja
– Életműdíj

A felterjesztés (azaz jelölés) egyben szavazatot is jelent!

November 17-én éjfélig várják a szavazatokat.

Az elismeréseket idén is a hetedik kerületi Bethlen Téri Színházban adják át a díjazott művészeknek. A közönségdíj hivatalos médiapartnere a Népszava, a 168 óra, a Premier művészeti magazin, a Klárisok irodalmi lap, a Kultúrpart, a Litera és a Szinhaz.hu.

 

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top