Kicsinyke kortárs költészet

Fiatal szerzőké volt a főszerep a Vörösmarty téri nagyszínpad programján. Előbb két többkötetes alkotó mutatkozhatott be új oldaláról, majd három olyan költő következett, akik az idei könyvhét az első, amelyen immáron kötettel rendelkező szerzőként vesznek részt.

Mint ahogy a beszélgetés elején Pál Dániel Levente említette, azért épp vendégeire esettt a választása, mivel mindkét szerző eddig felnőtt műfajokban tevékenykedett, s most jelentetett meg egy-egy gyermek- illetve ifjúsági kategóriába tartózó kötetet.(Kollár Árpád: Milyen madár, Tallár Edina: Most akkor járunk?)  Ebből következően is érdekes, mi ösztönhözte őket erre, illetve, hogy miben más az, ha valaki gyerekeknek vagy felnőtteknek ír. 

Tallér Edina két éve készült arra, hogy írjon egy gyerekkönyvet, elsősortban mivel saját gyermekei, különösen kamaszkorú fia nem olvashatták eddigi köteteit. (A húsevő, 2010, Lehetek én is 2013), Kollár Árpád pedig abból kifolyólag vállalkozott gyerekversek írására, mivel kisgyermekes apaként sok rossz gyerekverssel is szembetalálta magát. Amikor ennek következtében direkt próbálkozott gyerekversek írásával, nem igazán ment neki, ám, mikor szerkesztői tanácsra úgy állt hozzá, mintha felnőtt verseket írna, akkor beindult a dolog. Tallér Edina is úgy gondolja, alapvetően nincs különbség írás közben aközött, milyen korosztálynak szánják, bár ő ezt a kötetét más módszerrel, az előre eltervezetthez sokkal inkább tartva magát írta.

Pál Dániel Levente a két kötetet a letehetetlen és a letehető jelzőkkel látta el. Utóbbi Kollár Árpád könyvére vonatkozik, és némi magyarázatra szorul: gyakran olyan szövegekről van szó, amelyek után nem lehet csak úgy továbbmenni, a gyermeki lét olyan nyomorúságos aspektusa jön elő belőle, amelynek felnőtt fejjel is át lehet érezni a fájdalmát. Annyiban sem tipikus gyerekversekről van szó, hogy nem csilingelnek, nem  lehet őket kántálni, hiszen kicsit direkt el van rontva a ritmusa, hogy inkább ez az elgondolkodtató aspektus jöjjön elő,hogy például hogyan tud szomorú lenni egy ötéves kisgyerek. Kollár Árpád úgy fogalmazott, klasszikus alapokra épített, de kortárs versnyelvet alkalmazott a kötetben, mert a gyerekeknek is jár a kortárs költészet. Van komoly és van lazább vers is benne. A kötetben felmerülő kérdések nem kitalációk, hiszen az olyan kérdéseket, hogy aki meghal, annak mi történik a macijával, valóban felteszik a gyrekek. 

Tallér Edina kötete nagyon is mai abban az értelembnen, hogy tavaly játszódik és a fia volt tanácsadó, hogy mennyire menő még mindig  egy kifejezés vagy sem. Mai abból a szempontból is, hogy csetelés tipográfialiag is megjelenik a kötetben, ugyanakkor úgy tűnik, mégis van egyfajta  eltávolítás, Pál Dániel Levente szerint játszódhatna akár 1998-ban is, hiszen akkor is volt már cset, mobiltelefon, stb, és így nem csak a mai kamaszokat vagy a szüleiket, hanem a köztes generációt is érdekelheti a regény, mivel sok szempontból saját kamaszkorára is emlékezteti. Végezetül azt is megtudhattuk, Tallér Edina azért  döntött fiú főszereplő mellett, mert így elkerülte azt a veszélyt, hogy saját kamaszkorát írja bele a szövegbe. 

A különös vagy éppen nehezen megjegyezhető kötetcímek és a generációs vagy nemzedéki tapasztalatok játszottak fő szerepet a következő beszélgetésben: Benedek Anna Fehér Renátót, Tinkó Mátét és Tóth Kingát kérdezgette. A Garázsmenet, Fehér Renátó kötetének címe bár arra utal, mintha egy első kötet egyszerre egy zárlat is lenne, mégis inkább azért érdekes, mert egy garázsmenet is újraindul másnap. Van benne valamiféle maradék-lét érzés, és a sietségből fakadó időpazarlás, mindenesetre ez a kifejezés fogja leginkább össze az egész kötetet.

Tinkó Máté szerint az Amíg a dolgok rendeződnek menőbb  cím, inkább kézbe veszik az olvasók, mintha Meddőhányó lenne a könyv címe, ami eredetileg a munkacíme volt. Mindkettő utal valamiféleképp a kudarcos kapcsolatokra, a végleges cím azonban eljátszik azzal a gondolattal, hogy talán nem biztos, hogy a rendezett állapot a normális, inkább csak az effelé tendálás. S ha ezt belátjuk, akkor az is egy nagy lépés a kamaszkor lerázása, a felnőttkor irányába indulás tekintetében. 

Többféleképp is radikálisan eltér Tóth Kinga alkotóművészete, az All Mashine már a második kötete, (az első tavaly ősszel jelent meg  Zsúr – más mondókák címmel), ami, mint sejthető,  gépekkel foglalkozik. Tóth Kinga szerint a gépek sokkal érdekesebbek, mint az emberek, és ez a kötet is annak az összművészeti törekvésnek az eredménye, ami a szerző alkotótevékenységét jellemzi. Szöveg, kép és (zaj)zene ugyanis együtt érvényesül benne. 

A három meghívott költő eddig pályájából is adódik a kérdés, hogy mennyiben jelentenek egy új generációt, mennyiben sajátos a nemzedéki tapasztalatuk. Különösképpen Fehér Renátó és Tinkó Máté estetében érdekes, hogy van olyan írásuk, amelyben elhatároldnak az alanyi költészettől. Tinkó szerint fontos valamit kifelé adni, hogy foglalkozhasson a befelé fordulással is. Fehér Renátó esetében pedig rögtön feltűnhet, hogy kötete fontos összetársadalmi kérdésekkel, például a rendszerváltás élménye foglalkozik. Fehér egyébként örvendetes dolognak tartja, hogy a mai kortársa fiatal költészet nagyon sokszínű.

Tóth Kinga, aki életrajzi szempontból az eggyel idősebb generáció tagjának tekinti önmagát a két fiatalemberhez képest,  arról beszélt, hogy az ő generációjának, a mai harmincasoknak a léte egyfajta hídként is értelmezhető, hiszen a mostani, egyetemeken tanuló, írással foglalkozó fiatalok sokkal bátrabban nyilvánítanak véleményt, a kettővel idősebb generáció ellenben sokkal óvatosabban, a köztes nemzedék pedig mindkettő tulajdonsággal bír, és ezért is lehet összekötő kapocs a két egymást már nehezen érttő generáció között.

(fotó: Botár Gergely,
forrás: prae.hu)