Barion Pixel
Connect with us

Ismeretlen versek Pablo Nerudától

Hírek

Ismeretlen versek Pablo Nerudától

Pablo Neruda irodalmi Nobel-díjas chilei költő húsz, eddig ismeretlen versére bukkantak kéziratai között. A Pablo Neruda Alapítvány közlése szerint a költő kéziratainak katalogizálása során akadtak a művekre, melyek valódiságát szakértők vizsgálták meg.

Az alkotásokat még idén bemutatják Latin-Amerikában, 2015-ben pedig Spanyolországban. Kiadásukat a költő születésének 110. és a Húsz szerelmes vers és egy kétségbeesett ének című híres kötete megjelenésének 90. évfordulójára tervezik.

A művek közül hat szerelmes vers, a többiek különböző témákkal foglalkoznak. Neruda 1956 után írta őket.

„Nem lehet minden versről tudni keletkezése idejét, mert nem mindegyiken szerepel dátum. Írójuk csak néhányat látott el időponttal” – mondta el Dario Oses, az alapítvány könyvtárának vezetője.

Eddig ismeretlen versek a világhírű költőtől

Europress/AFP

Neruda (1904-1973) Latin-Amerika egyik legjelentősebb költője volt. Elsősorban szerelmes versei, illetve a Canto General, a Dél-Amerika történelméről szóló epikus költeménye révén vált ismertté. 1971-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. A Chile kommunista pártjához tartozó költő műveit Augusto Pinochet katonai diktatúrájának ideje alatt, 1973 és 1990 között betiltották.

Neruda hamar sikeres költő lett. Apja vasutas volt. Néhány hónapos volt, amikor édesanyja tuberkulózisban meghalt.

Versei nagyon korán megjelentek a temucói lapokban. Már 1919-ben díjat nyert velük. 1921-ben Santiagóba költözött, ahol az egyetemen francia nyelvet és irodalmat tanult, de csak három évfolyamot végzett el. Ekkoriban vette fel a Pablo Neruda nevet, a cseh író, Jan Neruda tiszteletére.

Elkezdett tanítani, diplomáciai küldetéseket vállalt. 1927-ben Rangoonban, 1934-ben Barcelonában, 1935-ben Madridban volt konzul. A spanyol polgárháború kitörése után, 1936-ban hazatért. 1939-ben párizsi, 1940-43 között mexikói konzul volt.

1945-ben a kommunista párt jelöltjeként beválasztották a szenátusba. 1948-ban – a jobboldali fordulat után – külföldre menekült. Számos országban megfordult, köztük a Szovjetunióban és Magyarországon is.

1952-ben visszatért Chilébe. A szocialista béke megteremtése érdekében kifejtett tevékenységéért 1953-ban a Szovjetunió Nemzetközi Lenin-békedíjjal tüntette ki. 1971-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Lelkesen támogatta a chilei Népi Egység kormányát. Allende elnök baráti körébe tartozott. A jobboldali katonai puccs napjaiban halt meg.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top