Barion Pixel
Connect with us

KaleidoszKópia 2015

Hírek

KaleidoszKópia 2015

November 28-án és 29-én rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete és északkelet-magyarországi tagszervezete a Kaleidoszkóp VersFesztivál 2015. évi különkiadását, a KaleidoszKópiát, amelynek a TEMI Fővárosi Művelődési Háza ad otthont. Idén versenybe szállnak a tízévesek, de még a szépkorúak is, a zsűriben az egyesület szakemberei mellett Pankotay Péter színművész is helyet foglal. A versmondás művészetével konferencia keretében is foglalkoznak.

A Keltsd újra életre című interaktív tanácskozáson, amely közvetlen hangvételű, jeles szakemberek mondják el gondolataikat az „életre keltett” versek tolmácsolásáról és annak körülményeiről, és láthatjuk az élő költészet klasszikusait filmeken. Lehetőség nyílik a közönség megnyilatkozásra is, mivel a konferencia célja nem a kinyilatkozatás, hanem a párbeszéd. A rendezvényen terítékre kerülnek a vers hangosításának, megszólaltatásának első lépései (versválasztás, értelmezés, a verstanulás fázisai), Latinovits Zoltán pódiumi tevékenysége, a versmondás, mint a művészeti kommunikáció egyik lehetséges eszköze, és „Költők filmen” címmel lírai vallomások is megjelennek mozgóképen. A tanácskozás előadója négy Radnóti-díjas művész lesz: Kiss László, Lutter Imre, Tóth Zsuzsanna és Wiegmann Alfréd.

A konferencia programja elérhető

IDE KATTINTVA!

A konferenciát megelőzően, szombaton délelőtt 9:00 órától a Junior Kaleidoszkóp Versmondó Verseny zajlik, amely a “Regösök húrján…” versmondó verseny gálájára bejutott általános iskolások és egyéni jelentkezők versenye. A 14 év felettiek egy nappal később mérettetik meg magukat. A közel száz versenyző a magyar költészetből és a világirodalomból egyaránt válogat.

A zsűriben a Magyar Versmondók Egyesületének szakemberei foglalnak helyet, élükön Lutter Imre fesztiváligazgatóval, a szervezet ügyvezető elnökével, de kiegészült az ítészek tanácsa olyan színészekkel, mint Pnakotay Péter. A legjobb versmondókat a Junior kategóriában KaleidoszKÓPÉ, míg a felnőtteknél Kaleidoszkóp Díjjal jutalmazzák. Az esemény egyik védnöke Káelné Kovács Rita, Ki viszi át a szerelmet-díjas közművelődési szakember, házigazdája Zánki-Tóth Enikő, a TEMI Fővárosi Művelődési Ház szakmai vezetője. A konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információk a fesztivál honlapján: www.versfesztival.hu, valamint a www.fmhnet.hu és a www.vers.hu oldalon. A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    PS – Versszínház megvalósítása

    By

    Petőfi Sándor versei és levelezése alapján Teljesen új felfogású, igazi emberközeli képet sikerült egy előadásba sűrítenünk Petőfi Sándorról az általa írt versek, illetve a közéleti és magánéleti jellegű levelezései révén a PS...

  • Hírek

    Krasznahorkai László átvette a Nobel-díjat

    By

    December 10-én, azaz szerda 16 órakor tartották Stockholmban a Nobel-díjak átadóünnepségét, ahol idén magyar díjazottat is ünnepeltek: közel két hónapos várakozás után ugyanis Krasznahorkai László is átvette XVI. Károly Gusztáv svéd királytól...

  • Hírek

    A szeretet könyvei a szeretet ünnepére!

    By

    A szeretet könyvei a szeretet ünnepére! Lepd meg szeretteid és magad a két megható verses interjúkötettel! Ha itt lennél velem... & Ha szeretsz... Keresd a webshopunkban!

  • Hírek

    Örök Pódiumon Veszprémben

    By

    Pintér Tibor versmondóra, drámapedagógusra emlékeztünk az Örök Pódiumon elnevezésű versmondó versenyen a Veszprém Agórában, több mint száz versmondó részvételével.

  • Hírek

    Elhunyt Ágh István

    By

    Elhunyt Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Hetek költői csoportosulás tagja, Nagy László öccse. A Nemzet Művésze a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja volt.

To Top