Connect with us

Kaleidoszkóp: Anyám tyúkját a levesbe!

Hírek

Kaleidoszkóp: Anyám tyúkját a levesbe!

Neves színházak, zenekarok előadásai, versmondás és izgalmas filmes alkotások várják majd az idei Kaleidoszkóp VersFesztivál nézőit november 22-től 25-ig Vácott. A Magyar Versmondók Egyesületének pódiumművészeti seregszemléjén még étteremszínház is lesz, ahol a produkciók verseit megeheti a vendég: így kerül egyszerre a fülbe és a tányérba Anyám tyúkja, s kapunk ízelítőt a házasság rejtett titkaiból egy tatárbifsztek mellett – ígéri Lutter Imre, a VersFesztivál igazgatója és Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója.

Az ősz nagy durranásaként érkezik a Váci Dunakanyar Színházba, illetve néhány koncert és színházi előadás erejéig a szomszédos Rubra Art Lounge-ba Közép-Európa legnagyobb verses fesztiválja.

A hivatásos előadók versenyében és a fesztiválprogramban is izgalmas előadások szerepelnek: Arany János humorára épít a felvidéki Csavar Színház Jóka ördöge, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Arany-metszés című előadása. Utóbbi egy merőben új felfogású, élőzenés, humoros, néhol szívet melengető produkció Arany és Petőfi művei alapján. Akik játszák: a Jászai Mari-díjas Pregitzer Fruzsina, Dézsi Darinka, Gulácsi Tamás és Rák Zoltán, a zenei hangulatot Olajos Gábor és Karap Zoltán teremtik meg.

De fergeteges komédiát láthatunk az Első Magyar Versszínház és a Csavar Színház Dorottya c. ifjúsági előadásában is, Csokonai művének színpadi adaptációjával. A kaposvári Csiky Gergely Színház Hunyadkürti György Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész tragikomédiájával, A nagybőgővel, valamint Borbély Sándor a Karinthy Színház korábbi darabjával, Az apostollal, a pécsi színház, az Escargo Hajója a Jónás könyvével érkezik, a Turay Ida Színház pedig Szerednyey Béla rendezésében, Bencze Ilona Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész főszereplésével mutatja be a Zita című történelmi játékot.

Kifejezetten az ínyenceknek szól a Soproni Petőfi Színház előadása, a Jelenetek egy házasságból, ahol a darab végén elhangzik a sokszor feltett kérdésre a válasz is a főszereplő házaspártól (Gál Tamás és Kiss Szilvia), akik az életben is egy párt alkotnak: menjünk étterembe, mit együnk? Tatárbifszteket sörrel! S a vendégek helyben el is fogyaszthatják a színészekkel az említett darabbéli vacsorát. Éppúgy, ahogy a Kávészünet zenekar Csonka vers, avagy Anyám tyúkja megy a levesbe c. koncertjénél a tyúkhúslevest és a költői menüt. Utóbbi két produkciót ugyanis a Rubra Art Lounge-ban kialakított Rubra Színpadnál, reneszánsz hangulatban, vacsorával az előadás végén fogyaszthatja a közönség.

Lesz persze számos más kuriózum is. Tűnődés csillagok alatt a címe a Kányádi Sándor emlékére készülő performansznak, amit Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház művésze rendez, ezzel és a Kiss Kata Zenekar: Magyarból jeles című modern, folk alapú koncertjével nyit a VersFesztivál november 22-én, csütörtökön este, itt közreműködik a Matyó Néptáncegyüttes, a Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnázium kórusának tagjai, valamint R. Kárpáti Péter színművész, Kányádi Sándor versfilmjével. A közelmúltban elhunyt költőóriás, Kányádi életművéből tallóz egy kilenc részes etűdsorozat is, amit a Szolnoki Televízió premierje után elsőkét láthat vásznon a nagyérdemű.

Idén is nevezhettek nem hivatásos előadók, társulatok, zenekarok és alkotók saját produkciókkal, így a Versmondó szalon vers- és prózamondó versennyel, a versszínházi versenyprogram önálló és társas pódiumi estekkel, performanszokkal, a Verszenei sarok koncertekkel, a Versfilmek a vásznon elnevezésű blokk pedig mozgóképes alkotásokkal várja a publikumot. A versenyben valamennyi korosztály részt vesz, határon innen és túlról. A témák között a versmondás és a versfilmek terén is középpontba került a közelmúltban elhunyt legendás költő, Kányádi Sándor, az évfordulós Nagy László, Szécsi Margit, a kortársak közül Ágh István, valamint a békekötés centenáriuma révén az első világháború költészete, de Arany János és Babits Mihály is több produkció szerzője.

A Turay Ida Színház Zita című előadásának alkotói

hivatásos és az amatőr versenyzők külön kategóriában versenyeznek. A zsűriben helyet foglal Kiss László, Csokonai- és Bessenyei-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Bagossy László rendező-tanár, Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház Nívó-díjas színművésze, Szűcs Katalin Ágnes Jászai Mari-díjas színikritikus, dramaturg, a Criticai Lapok főszerkesztője, Takács Bence Kazinczy-érmes előadóművész, műsorvezető, televíziós szakember, és Wiegmann Alfréd Radnóti-díjas, színházi és televíziós rendező.

Soproni Petőfi Színház: Jelentek egy házaságból –
ezúttal étteremszínházi formában!

A Kaleidoszkóp VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása mellett a hivatásos és amatőr előadók, társulatok találkozásának megteremtése. Fővédnöke Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, védnöke Rétvári Bence miniszterhelyettes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, igazgatója Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, házigazdája Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója.

A programok mindegyike nyitott, november 22-től 25-ig várják a közönséget. További információ a www.versfesztival.hu oldalon olvasható. A legtöbb program ingyenes. A VersFesztivál főtámogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Izgalmas Caramel-dalokkal jön a MESTERKÓD

    By

    Tíz vadonatúj slágerrel mutatkozik be Molnár Ferenc Caramel a Mesterkód című romantikus musicalben december 3-án, szombaton este a Budapest Arénában. A produkció teljes zenei anyaga elérhetővé vált ma Caramel YouTube csatornáján.

  • Hírek

    Bertók László Költészeti Díj

    By

    Második alkalommal ítélte oda a kuratórium a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat, ezúttal Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító eddigi életpályáját elismerve. Tóth Krisztina költőként az elmúlt három évtized magyar irodalmának élvonalába tartozik, nyolc...

  • Hírek

    Átadták a 2022. évi Radnóti-díjakat

    By

    Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház igazgatója és Tóth Benedek Ernő Bujtor István-díjas versmondó kapta idén a Radnóti-díjat, amit a Magyar Versmondók Egyesülete a XVII. Radnóti Biennálén, ünnepélyes keretek...

  • Hírek

    Újra színpadon az ország legjobb versmondói

    By

    A pandémia miatti kényszerpihenő után, négy éves kihagyással, november első hétvégéjén a Győri Nemzeti Színházban rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét, azon belül a XXVII. Radnóti Miklós Vers- És...

  • Hírek

    Átadták a Szépírók Társasága idei díjait

    By

    2022. október 29-én, szombaton este adták át a Szépírók Társasága idei díjait. Szépirodalom kategóriában Ladik Katalin, értekező próza kategóriában Havasréti József kapta a Szépíró-díjat, a Junior Szépíró-díjat Láng Orsolya nyerte el, irodalomszervezői...

To Top