Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kaleidoszkóp a versek varázsában

Sopronban rendezik meg Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjét, a 15. Kaleidoszkóp VersFesztivált november 11. és 16. között. A jubiláló és országosan egyedülálló rendezvény idei különlegessége, hogy az eseménysorozat keretében – nagyszabású programelemekkel – külön fesztiválokkal emlékeznek a magyarországi holokausztra és a 25 éve elhunyt Ratkó József költőre.

Lutter Imre, Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, a fesztivál igazgatója a rendezvény soproni sajtótájékoztatóján elmondta: a Közép-európai térségben ez a leghosszabb ideig tartó, legszínesebb skálán mozgó és a legtöbb programelemet tartalmazó olyan fesztivál, amely kizárólag a versekről szól. A költészet jegyében színházi előadások, koncertek, versmondás, filmpremierek, kiállítások, közönségtalálkozók, szerzői estek, versfilmes vetítések, előadóestek és performanszok teszik színessé az idei VersFesztivált, amelynek keretében két hangoskönyv premierét, köztük a Nemzeti Színház Bíbor Parázson című produkciójának olvasószínházi ősbemutatóját is megtartják, de kifejezetten a Kaleidoszkópra készül és csak Sopronban lesz látható Ratkó József Segítsd a királyt! című drámájának olvasószínházi bemutatója az Első Magyar Versszínház, valamint a Csöndes őszi eső című est Gerendás Péter előadásában.

Abban is egyedülálló ez a rendezvény, hogy hivatásos és nem hivatásos versmondók, színészek, előadóművészek, illetve társulataik, zenészek és filmesek lépnek fel többször egy színpadon, és a versenyprogram keretében gyakorta együtt versenyeznek produkcióikkal. Lutter Imre hozzátette: az idei jubileumi rendezvény főprogramját közel negyven produkció és művészeti esemény alkotja. A fesztivál fő helyszíne a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, de több programnak ad helyet a Petőfi Színház, a városi könyvtár, a GYIK rendezvényközpont és az Egyetemi Ifjúsági Ház. A VersFesztiválon párhuzamosan zajlanak majd a Ratkó József Emlékfesztivál és a Holokauszt Emlékfesztivál programjai, amelyek délelőtt az általános és középiskolai diákoknak, késődélután és este az egyetemistáknak és a nagyközönségnek szólnak.

A hat nap alatt a nézők színpadon láthatják többek között a Soltis Lajos Színházat, a Nemzeti Színház művészeit, az Első Magyar Versszínházat, a Kávészünet zenekart két slam poetry előadóval, Huzella Pétert és társulatát, Gerendás Pétert, Jávori Ferenc ‘Fegyát’ és a gyergyószentmiklósi színházat. Sopronban üdvözölhetik a nézők Buda Ferenc, Ágh István és Serfőző Simon költőket, valamint Lux Ádám, Bezerédi Zoltán, R. Kárpáti Péter, Galkó Balázs, Holl Zsuzsa, Stubnya Béla, Ács Tamás, Bakos-Kiss Gábor és Olt Tamás színművészeket, de fellép a Hangraforgó együttes, Orbán Júlia és Dinnyés József is. Két külön kiállítás mutatja be egyfelől Ratkó József életét és költészetét, másfelől a Holokauszt magyarországi eseményeit és irodalmát. Ugyancsak a művészeti eseménysorozaton tartják a Képtelen történet című játékfilm soproni premierét. Az alkotást nyáron Pápa és Budapest mellett a leghűségesebb városban forgatták, a soproni színtársulat tagjainak a közreműködésével.

A fesztiválon lesz versfilm szalon és versmondó versenyt is tartanak különböző korosztályoknak, kiemelt témakörként a holokauszt irodalmat, zsidó költők és írók műveit, Radnóti Miklós életművét, illetve Ratkó József és a Hetek költi csoportosulás költészetét jelölte meg a Magyar Versmondók Egyesülete. Az előzetes regisztráció alapján a legfiatalabb jelentkező kilenc éves. A zsűri tagja lesz Szűcs Katalin Ágnes színikritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője, Galkó Balázs színművész, Wiegmann Alfréd és Kiss László rendezők, a Magyar Versmondók Egyesületének vezetői, Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője és Havas Judit előadóművész, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa.

A fesztivált támogatja a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is. A Ratkó József Emlékév – amelynek keretében a Ratkó Emlékfesztivál zajlik – fővédnöke az egykori barát és pályatárs, Lezsák Sándor költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A Kaleidoszkóp VersFesztivál részletes programját a versfesztival.hu oldalán találják az érdeklődők, jegyet a Liszt Központban válthatnak a nézők.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top