Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Juhász Ferencék barátsága

A család, az irodalom, a művészetek, az élethosszig ápolt barátságok szűrőjén villan fel a tavaly decemberben elhunyt Juhász Ferenc alakja azon a kiállításon, melynek megnyitóját most tartották a Kieselbach Galériában.

A hivatalos megnyitót megelőzően Juhász Anna irodalmár, a költő lánya, Farkas László szerkesztő-irodalomtörténész, Kieselbach Tamás és Molnos Péter művészettörténész mesélt a kiállítás koncepciójáról, megkapó részleteiről.

„Nézésed csillagözön. / Hogy voltál: megköszönöm. / Pupillád hajnal-szirom, / szívedben világ-temető, / agyadban eszmélet-tető. / Hiányzol, testvérem, barátom: Simon. / Te hajnalom, te alkonyom.”

juha_sz-1.jpgFotó: Valuska Gábor

Juhász Ferenc életének egyik legmeghatározóbb alakja volt a később Franciaországban alkotó, és ma már az egyik legmagasabban jegyzett magyar származású festőnek számító Hantai Simon. Barátok voltak, szellemi társak, egymás művészetének ihletői. Nem véletlen tehát, hogy a Juhász Ferenc alakja és költészete előtt tisztelgő Élő búcsú című kedden nyílt kiállításnak is éppen Hantai képei adják a központi magját. Mint ahogy az sem, hogy a képek között és fölött ötszáz szál sárga rózsa lebeg, a virágfelhő alatt pedig ott hever az a sok-sok kötet, melyekben összesimult kettejük művészete.

Bár mindketten Bián születtek, és később Budapesten is szoros maradt közöttük a kapcsolat (ahogy egyébként a távolság ellenére egész életükben), Hantai Franciaországban futott be példátlan karriert, míg barátja, a költő itthon maradt, és Magyarországon érte el sikereit. Kieselbach Tamás a két művész különleges viszonya mellett éppen erre a kettősségre hívta fel a figyelmet. Juhász Anna arról beszélt, hogy Hantai Simon vezette be a fiatal költőt az egyetemi-művészeti közegbe, ő vitte például először operába, és bemutatta a barátainak. A kiállítás is – más irodalmi rendezvényektől eltérően –  éppen „a maga képiségével, barátságaival” igyekszik bemutatni Juhász költői világát; utóbbi gerincét az a közel ötven, köz- és magángyűjteményekből származó Hantai-festmény adja, melyek Kieselbach Tamás szerint a művész egész életművet megidézik. „Nagy részüket itthon még sosem látták” – teszi hozzá.

Juhász Ferenc egész életében élénken érdeklődött a képzőművészetek iránt – erről már Molnos Péter művészettörténész mesél -, ez jól nyomon követhető a költő által szerkesztett Új Írás – szintén kiállított – címlapképein is. De itt vannak mindazok a grafikák, festmények, melyeket róla készítettek a festőbarátok, pályatársak: köztük például Csernus Tibor portréja, amely otthon a költő dolgozószobájába vezető ajtó fölött lógott, vagy Ferenczy Béni, Szántó Piroska és Konok Tamás alkotásai. Igazi különlegesség még Nagy László három Juhász-portréja (kettejükről azt mondta Juhász Anna, hogy korszakos barátság fűzte össze őket), közöttük az, amelynek a címe egyszerűen csak annyi: Varázsló.

A kiállítás megidézi Juhász Ferenc Mandula utcai otthonát – szobáját ugyanis befotózták, és a kinagyított képeknek köszönhetően tényleg olyan érzése lehet az embernek, mintha a költő könyvespolcai vagy íróasztala mellett lépkedne. A hatást a faragott tulipános láda, vagy kedvenc karosszéke teszi teljessé, és persze az a megszámlálhatatlan fotó, amely feleségével, lányaival és pályatársaival ábrázolja a költőt, akinek a szemében megismételhetetlen tűz lobogott.

A kiállítás július 21-ig megtekinthető a Kieselbach Galériában.

 

(forrás: könyves blog)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top