Barion Pixel
Connect with us

JÁSZ FÉNY – Vers- és prózamondó találkozó

Versenyek

JÁSZ FÉNY – Vers- és prózamondó találkozó

FELHÍVÁS 2020

 

JÁSZ FÉNY – Vers- és prózamondó találkozó

Célja: A találkozó célja a Jász öntudat, az összetartozás erősítése, egymás megismerése, a részvevőknek szakmai segítség nyújtása a továbblépéshez.  A találkozót nem versenynek, hanem a költészet ünnepének szánjuk! Örülünk a kistérségünktől kívül eső településekről érkező résztvevőknek is!

Korosztály:

Általános iskolás (10-14 éves korosztály), középiskolás és felnőtt kategóriákban várjuk a jelentkezőket.

A résztvevők a számukra legkedvesebb művet mondhatják el, de örülnénk, ha a szülőföld szeretete, a szabadság témáival is találkoznánk a pódiumon, amelyet a zsűri külön díjaz majd. Költők megzenésített műveinek előadásával is lehet nevezni!

 

Rendezők:

Jászfényszaru Város Önkormányzata,

Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár,

Fényszaruiak Baráti Egyesülete,

Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Jászfényszarui

Drámapedagógiai Műhely,

Színjátszók Baráti Köre, Jászfényszaruért Alapítvány.

A rendezvény szakmai támogatója a

Magyar Versmondók Egyesülete

 

Információ:

Bordásné Kovács Katalin                 
Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár     
5126 Jászfényszaru, Szent István út 1. Pf.:17
Tel./Fax: 57-422-137; 70/431-6113, 30-463-0121;
e-mail: muvhaz@jaszfenyszaru.hu, K8018@koznet.hu

 

Continue Reading
You may also like...

További Versenyek

  • Versenyek

    Pilinszky János II. verseny

    By

    Jelentkezési határidő: 2021. május 1. Balatonkenese Közművelődési Intézmény és Könyvtára, a Magyar Versmondók Egyesületével és a Latinovits Emlékmű Alapítvánnyal együttműködésben, Pilinszky János születésének 100. halálának 40. évfordulója alkalmából megrendezi a Pilinszky János...

  • Versenyek

    V. Baranyi Ferenc szavalóverseny

    By

    A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.

  • Versenyek

    Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese

    By

    Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS...

  • Versenyek

    “A Szó becsülete”

    By

    Regionális vers– és prózamondó verseny Wacha Imre tiszteletére Töltéstaván. Két kategóriában lehet indulni:általános iskola felső tagozatos (5.-8. évfolyam) és nyugdíjaskorú. FELHIVÁS 2020 JELENTKEZÉS „A szó becsülete” regionális vers– és prózamondó verseny KISS...

  • Versenyek

    “REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG

    By

    Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.

To Top