A múlt század nagy részében a török fiatalok még ferde szemmel tekintettek az Oszmán Birodalom történetére: Konstantinápoly 1453-as hódítását ugyan még elfogadták, de a szultánok pazarló, erkölcstelen, túlzásokba eső uralkodását kritikával illették, és úgy tartották, hogy az ellentétes a modern Törökország által képviselt értékekkel.
Törökország ma már nem tekinti magát a Nyugat szegény rokonának, diplomatái és vállalkozói Irakban, Iránban és Szíriában vetik meg lábukat – ott, ahol korábban az oszmánok voltak az urak. A régi és az új értékek szembenállása még régóta az ország identitásának ütközőpontjaira mutatnak rá. „Ez a vita lényege: mit jelent a modern Törökországnak az Oszmán Birodalom öröksége?” – tette fel a kérdést Donald Quataert, az Oszmán Birodalom: 1700-1922 könyv szerzője. „Ezen megy a vita már száz éve” – tette hozzá.
A diskurzus megkerülhetetlen szereplője Kemal Atatürk, akinek a nevéhez a köztársaság 1923-as megalapítása fűződik. Atatürk eltörölte a kalifátust, s a nyugati mintát követte, szekuláris alapokra helyezve szervezte újjá az Oszmán Birodalom romjain az országot. Ma állami hivatalok, üzletek és magánotthonok falain lógnak az alapítóról készült képek, utak és sport stadionok viselik nevét, az ankarai mauzóleumban megtekinthető földi maradványai előtt pedig külföldi potentátok róják le kegyeletüket. Még ma is istenkáromlásnak számít Atatürk örökségét kritikával illetni, akinek neve „a törökök apját” jelenti.
Sokan zokon veszik azt, hogy Atatürk megfosztotta az embereket szabad vallásgyakorlás jogától, de ugyanakkor elismerik: az alapító atya krízishelyzetben mentette meg az országot. „A köztársaságban történt változásokat rendre a legfelsőbb szinteken hozták meg, s nem a közvélemény alakította, ez pedig egy nagyon rossz szokása népünknek” – vont gyorsmérleget a köztársaság közel kilencven éves történelméből Ahmet Hicyilmaz publicista.
Atatürk nacionalizmusa nem engedett teret a kisebbségi jogok érvényesülésének, amelyben a nemzeti egység aláásásának veszélyét látta, ezzel szemben az oszmánok taktikai okokból – a szultánok uralmának fenntartása érdekében – sokszor toleránsak voltak a keresztényekkel szemben. A birodalom bukása után először most vasárnap I. Bartolomeiosz pátriárka vezetésével az ortodox keresztények misét tartottak a Fekete-tengerhez közeli ősi kolostorban, a bizánci Sümelában. Bartolomeiosz ökumenikusnak nevezte a patriárkátust, amellyel azonnal kiváltotta a török nacionalisták haragját, mondván, a spirituális vezető Vatikán mintájára államot akar létrehozni az ország területén – bár az összejövetelben Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök nem látott kivetnivalót.
„A köztársaság nagyon rossz fénybe helyezte az oszmán történelmet” – írta közleményében Suat Kiniklioglu, a török parlament külügyi bizottságának tagja. „Most megpróbáljuk helyreállítani ezt az egyensúlytalanságot”. Az iszlamista gyökerű kormány elutasítja a neo-oszmán jelzőt, s a korábbi török területek felé való orientációt nem tartja hegemón jellegűnek. Ilber Ortayli történész, a Topkapi palota múzeumigazgatója szerint az Oszmán Birodalom öröksége a törökök „alapidentitása”, amely néhány kisebbségi csoportot nem foglal magában. A történész leszögezte: a törökök ugyan komolyan tanulmányozták a korszakot, de „tudásunk tele van hibákkal és fehér foltokkal.”
