Barion Pixel
Connect with us

Indul a második Nemzeti VERSeny

Hírek

Indul a második Nemzeti VERSeny

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2017-ben is meghirdeti a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt, valamennyi korosztály számára, nem hivatásos versmondók részére.

A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.

Képtalálat a következőre: „nemzeti verseny

A verseny védnöke: Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója. A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer, Nagy-Kálózy Eszter színművész és Szabó László kommunikációs szakember.

2016-ban első ízben hirdette meg a Nemzeti VERSenyt a két társszervező. Már az első fordulóra több mint 200 versenyző jelentkezett, akik közül a versmondások és a versekre készített videoklipek alapján, a középdöntőt követően, 25-en egyeneságon, hárman közönségszavazás útján jutottak be a döntőbe. Néhány hét leforgása alatt a döntősök versklipjeit több mint 60 ezren nézték meg. 2017-ben hasonló érdeklődésre számítanak a rendezők, ezért is írt alá együttműködési megállapodást a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete.

A minden korosztály részére meghirdetett versenynek idén is három fordulója lesz. Elsőként minden nevező három, szabadon választott magyar költő már megjelent versével jelentkezhet, amelyek közül egyet kell az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozzák fel, immár videoklip formájában, majd az élő döntőbe bejutott versenyzők a Nemzeti Színházban lépnek fel harmadik versükkel 2017. november 12-én, a magyar nyelv napja alkalmából.

Képtalálat a következőre: „nemzeti verseny

A szabályok némiképp változtak a tavalyi évhez képest: van tartalmi és technikai módosítás is, ezért érdemes alaposan tájékozódni. A legjobb előadók a komoly pénzjutalmak mellett értékes díjakban részesülnek, az Arany János Emlékév alkalmából az Arany balladák vagy versek valamelyikét videón megjelenítő versenyzők legjobbja különdíjat kap. Nevezési határidő: 2017. április 11., a magyar költészet napja. A verseny támogatója: az NKA. Aki többet szeretne tudni, a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán informálódhat.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

To Top