Barion Pixel
Connect with us

Illyés igazsága

Hírek

Illyés igazsága

Nagy érdeklődés kísérte a VII. Illyés Gyula Nemzeti vers- és prózamondó verseny döntőjét, amit december 7-én a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében rendeztünk meg. A színvonalas elődöntők ­- amiken közel száz versmondó mutatkozott be Tatabányán és Békéscsabán – már előrevetítették a rangos döntő sikerét.

Az ünnepélyes megnyitó elején a 90 éves Jobák Márta Illyés-verssel köszöntötte a résztvevőket, szinte felhangolva a közönséget. Dr. Havas Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmunkatársának köszöntőjét követően dr. Vasy Géza irodalomtörténész, egyetemi tanár mondott Illyés Gyula költészetéről egy eligazító bevezetőt, majd kezdetét vette a versünnep versenye. Vasy Géza, aki személyesen ismerte a költőt, emellett egyetemi tanárként gyakorta tart előadást Illyés Gyula személyiségéről, életéről és életművéről, számos érdekes élettörténeti háttérszálat fejtett fel a jelenlévőknek, és sorolta a szerző költészetének ismert vonásait, jellemző jegyeit.

Mindenki, a huszonöt versenyző, eredményesen teljesítette a vállalt versek tolmácsolást, így aztán volt oka a zsűrinek törni a fejét az arany, ezüst, bronz diplomák odaítélésekor. Talán a szokatlanul nagy Díszterem okozott gondot néhány versmondónak, ahogyan azt a zűri elnöke, dr. Vasy Géza irodalomtörténész záró értékelésében megemlítette.

Illyés Gyula költészetének széles spektrumából kaptunk ízelítőt, sok „bujkáló‟ gyöngyszem is előkerült, amelyeket ritkán hallhatunk versmondó versenyeken. A zsűri soraiban helyet foglaltak még Kiss László rendező, valamint Lutter Imre és Tóth Zsóka előadóművészek. A verseny színes repertoárja újra bebizonyította Illyés örökérvényűségét és egyediségét.

Díjazottak:

Arany Diplomában részesült:

  • Dr. Gémesi Márta
  • Herbály Jánosné
  • Rakonczai Kitti

Ezüst Diplomát kapott:

  • Müller Mátyás
  • Ujvári Bors Benedek
  • Oroszné Gyulai Zsuzsanna
  • Poroszlay Sándor
  • Barna László
  • Szűcsné Baráth Zsófia
  • Balla Zsuzsanna
  • Varga Ilona
  • Kottán Sándorné
  • Dr. Antal Anikó
  • Tar Anita

Bronz Diploma tulajdonosa lett:

  • Horgász Imre
  • Ladács Fanni
  • Pölöskey Ildikó
  • Kozma Krisztián
  • Oláh Zoltánné
  • Barbanti Kristóf
  • Barcsik Erzsébet
  • Vajda Alexandra
  • Péteri Lilla
  • Paulovics Tamás
  • Vagyon József

Gratulálunk minden résztvevőnek és várjuk valamennyiüket a többi versmondó versenyeinken is!

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

  • Hírek

    Elhunyt Czakó Gábor, a nemzet művésze

    By

    Családja jelentette be, hogy szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg Czakó Gábor. 82 éves volt.

  • Hírek

    Átadták az idei Balassi Bálint-emlékkardot

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve huszonnyolcadik alkalommal adták át a magyar alapítású nemzetközi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot, melyet idén Fekete Vince költő és Abdallah Abdel-Ati Abdel-Szalam Mohamed...

To Top