Barion Pixel
Connect with us

II. Országos Team Slam Bajnokság

Hírek

II. Országos Team Slam Bajnokság

Rengeteg dolog van, amit csapatban jó csinálni: focizni, kosarazni, számháborúzni, tüntetni, stadiont építeni vagy kordont bontani. Csütörtök este az is kiderült, hogy a költészet nem feltétlenül tartozik ezek közé.

A II. Országos Team Slam Bajnokság döntőjét az A38 hajón rendezték, a hazai slam poetry, azaz utcai költészet legfontosabb szereplőinek részvételével. A versenyzők ezúttal négy perc tizenöt másodpercet kaptak, aki pedig túllépte az időkeretet, szigorú pontlevonással büntette a zsűri.

A slam kétszeresen nehéz műfaj. Nem csupán egy jól megírt szövegre van szükség, hanem némi előadói vénára is. De hiába a színészi tehetség, ha rossz az írás. Sokszor éppen ez volt a gond.

Pedig az este remekül indult, a MonDDAY, azaz Bock Balázs és Basch Péter előadásának középpontjában az unalom állt, amit a két író a toleránsok, a rasszisták és úgy általában a világ képmutatóinak irányában érez.

A MonDDAY, azaz Bock Balázs és Basch Péter

A címvédő páros, Tolnai Eszti és Gábor Tamás Indiana papnak és papnőnek öltözve, kenetteljes ábrázattal vonult fel a színpadra. Egy imát adtak elő, a nagy és hatalmas Pénzistennek címezve, ami a hallgatókban hol Donald Trump, hol Csányi Sándor, hol pedig Dagobert bácsi alakját és munkásságát idézte fel. A szöveg egyszerre volt intelligens és laza, köszönhetően az olyan mondatoknak, mint „a bevétel erősíti a szabályt.”

Az okos slam irányvonalát képviselő Győrfi Kata és Csider István Zoltán ezúttal együtt indult, méghozzá házaspárnak öltözve. Előadásuk azonban nem az esküvőkről és az utánuk következő válási procedúrákról szólt.

Süveg Márk a zsűriben
Süveg Márk a zsűriben
Kurucz Árpád / Népszabadság

 

Az első fél percben meg sem szólaltak, csak némán bámulták a közönséget. Aztán hirtelen felordítottak, hogy „Gól!”. Majd a refrént fejtették ki bővebben, mely szerint a „a hit nem vita tárgya”, mindezt egy nagyon jól felépített, meccsközvetítések toposzaiból álló szerkezetben.

Ha már a slam irányvonalainál tartunk, meg kell említeni Horváth Kristófot, vagyis Színész Bobot. A Leszezmégígyse duó másik tagja Terján Nóra volt, a sztori középpontjában két szó: „igen”-„nem” állt. Vagyis az, hogy szövegkörnyezettől függően milyen sok jelentésréteggel bírnak, különösen, ha egy férfi és egy nő kapcsolatáról van szó.

Horváth remekül ért a dramaturgiához és az öniróniához is, így a néző hol vidáman röhög, hol gondolkozik, de egy pillanatig sem érzi úgy, hogy nevelni vagy tanítani akarják. Legyen szó arról, hogy ki mit hazudik a másiknak megcsalás után, vagy éppen a különéle szexuális és egyéb sztereotípiákról.

Az este második felében éppen ez a lazaság és önirónia hiányzott a fellépők nagy részéből: eluralkodott a népnevelői szándék. A jobb eset az volt, amikor a produkció csak simán unalmas volt, a rosszabb az, amikor a nézőnek kínjában a cipőjét, esetleg a sörét kellett nézegetnie.

Gábor Tamás Indiana és Tolnai Eszti megvédték címüket
Gábor Tamás Indiana és Tolnai Eszti megvédték címüket
Kurucz Árpád / Népszabadság

Ilyen volt a „Mit bambulsz abban a bomberban ember?” kvartett, amely az egykori Pajtás újság színvonalán és árnyaltságával beszélt a világ dolgairól. A fő üzenet az volt, hogy a jó embereknek nagyon nehéz, mert sok a buta és gonosz ember. Vagy valami ilyesmi.

A márciusi, a Corvintetőn rendezett selejtezőből 16 csapat jutott be a II. Országos Team Slam Poetry Bajnokság április 24-i döntőjébe. (Tizenötöt az ottani „vegyes”, vagyis szakmai és közönségdelegáltakból álló zsűri küldött tovább, egyet pedig tisztán a közönségszavazatok repítettek a Hajóra.)

Az A38-on (az Amoeba zenei aláfestésével) rendezett finálén a Keszég Lászlóból, Petrányi Zsoltból és Süveg Márk Saiidból, plusz két önként jelentkező nézőből álló zsűri pontjai alapján a tavalyi bajnokcsapat, a Gábor Tamás Indiana és Tolnai Eszter alkotta Dreamtime! megvédte címét, második lett a Standard Hiba, vagyis Mészáros Péter és Purosz Leonidasz, harmadik helyen végzett Győrfi Kata és Csider István Zoltán duója.

A zsűri különdíját a Leszezmégígyse, azaz Terján Nóra és Horváth „Színész Bob” Kristóf nyerte, a közönségdíjat pedig a Nem kiemelt slammerek nevű csapat, vagyis Fórizs Mátyás és Alvégi Lóci vihette haza.

Az este végére helyrebillentek a dolgok, köszönhetően a Nem kiemelt és állandó slammerek-formáció közönségdíjának. Fórizs Mátyás és Alvégi Lóci témája a csalás számtalan formája volt: például a randikon történő kamuzás, mely már-már művészet, de minimum diszciplína.

És a vége: Tolnai Esztiék megvédték címüket, Pion István és Simon Márton pedig némi útravalóval is ellátta a szemerkélő esőben, éjjel egy körül hazafelé induló nézőket.

A Dunán egy uszály haladt a Boráros tér felé, valaki pedig pont lekéste az utolsó négyeshatost. Káromkodott egyet, aztán arra gondolt, amit Pion mondott a legvégén: „Az élet olyan, mint egy hasonlat. Néha szar”.

(szerző: Horváth András Dezső,
forrás: Népszabadság)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

  • Hírek

    Petőfi életében eladta saját verseinek jogát

    By

    Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top