Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Húszezren a Győri Könyvszalonon

Több mint húszezren vettek részt a hétvégén a háromnapos Győri Könyvszalon eseményein. Az idei, XI. könyvünnep programjain harminc százalékkal több látogatót köszönthettek mint tavaly – mondta Serfőzőné Tóth Andrea, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője az MTI-nek.

Horváth Sándor Domonkos, a főrendező Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár igazgatója szerint a megnövekedett érdeklődés részben a sokszínű kínálatnak, részben pedig az országos médiakampánynak volt köszönhető. Elégedettek voltak a forgalommal a könyvkiadók is – jegyezte meg.

A dedikációra vitt könyvek jó része elkelt, így szinte nem maradt példány egyebek között Böjte Csaba dévai ferences szerzetes Iránytű a végtelenhez című művéből és Endrei Judit Kemény Dénesről írt könyvéből. Sőt, mire sor került Lator László dedikációjára a könyvünnep vasárnapi zárónapján, addigra egyetlen példányt sem találtak a vendégek a múltidéző, “szabálytalan” önéletrajzi visszaemlékezés-kötetből – mondta a könyvtárigazgató.

Telt ház előtt ment Gryllus Vilmos gyermekműsora a nagyszínpadon, csakúgy mint Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter Kövek a zsebben című produkciója.

Többen nem fértek be Kepes András Tövispuszta című könyvének bemutatójára, mivel akkora volt az érdeklődés, hogy a Kisfaludy terem szűknek bizonyult. Ennek a problémának a megoldása az egyik legfontosabb teendő lesz jövőre – jegyezte meg a szakember.

A rendezvény három napja alatt írókkal, költőkkel, előadóművészekkel találkozhattak az érdeklődők. A könyvünnep vendége volt Péreli Zsuzsa képzőművész is, akinek a Városi Művészeti Múzeumban szombaton nyílt kiállítása. A művész-közönség találkozó sokak figyelmét felkeltette a tárlat iránt.

Megismerkedhetett a közönség a Kisalföld verses hangoskönyvével is. A napilap kiadványának különlegessége, hogy nem hivatásos előadóművészek, hanem olyan ismert személyiségek olvassák fel a 20. századi magyar irodalomból választott kedves versüket, akiknek mindennapi hivatásától távol, de lelkükhöz közel áll az irodalom.

A könyvszalon megrendezését 13 millió forinttal támogatta a győri önkormányzat. Ezt az összeget 2 millió forinttal toldották meg könyvstandok bérleti díjai, amelyeket a könyvkiadók fizettek.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top