Barion Pixel
Connect with us

Hozd el a versed és elmondom!

Hírek

Hozd el a versed és elmondom!

Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter Imre a Ha szeretsz… című könyvét, amely a szeretet igaz történeteit mutatja be 25 ismert és népszerű vendége szemszögéből, ajándék versekkel adja át az érdeklődőknek. Aki helyben dedikáltatja bármelyik könyvét és elviszi hozzá kedvenc versét, az ismert versművész tolmácsolja neki.

A Ha szeretsz… című verses interjúkötetet a Nemzetközi Könyvfesztivál hivatalos programjának részeként Budapesten a Millenárison, a Líra Könyvcsoport B56 standjánál dedikálja a szerző. A könyvet az Athenaeum Kiadó jelentette meg, s most amellett, hogy a helyszínen kedvezményesen juthatnak hozzá az olvasók, a dedikálás mellé ajándékul minden látogató azt a verset kapja ajándékba, amit magával visz, hogy Lutter Imre tolmácsolja neki. A Ha szeretsz… című könyv mellett a Lételemmel, a Lutter Imre saját verseinek első kiadását tartalmazó kötettel is megismerkedhetnek a látogatók. Mindkét könyvben a vers az összekötő. A Ha szeretsz… című könyv minden fejezete egy közismert vendég, színészek, zenészek, énekesek, sportolók, újságírók, humoristák, médiaszereplők vallomása magánéletükről és szakmai életútjukról, egy-egy versen keresztül, amely megváltoztatta az életüket, vagy komoly hatást gyakorolt a mindennapjaikra. Az aranymetszésben mindenkinél ott a szeretet, a szerelem és a család, ideértve a szövevényes házastársi, élettársi kapcsolatokat, a hirtelen jött fellángolásokat, a reménytelen vágyakat, a családi kötődéseket – a szeretet legmélyebb emberi megnyilvánulásait. Aki beleolvas, annak kiderül, mi a közös Geszti Péter, Balázs Klári, Dés László, Falusi Mariann, Hajdu Steve, Szabó Győző, Gubás Gabi és például Besenyei Péter életében, s miért jelenthet komoly kapcsolatot köztük Ady, Radnóti, József Attila, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc vagy Kányádi Sándor.

A kedvelt, gyakran idolnak tekintett alanyok életének legféltettebb titkairól is lerántja a leplet, csak hogy kiderüljön, mennyire hasonló lehet az életük bárki máséhoz, mi több, a kötetbe zárt költőkéhez. Könnyekig vicces és megrázó jelenetek játszódnak le az olvasók előtt, mialatt a vendégek őszintén vallanak érzelmeikről, arról, hogy miért ragaszkodnak számukra fontos emberekhez, és miért viseli meg annyira őket a lélektől lélekig tartó hosszú, néha áthidalhatatlan távolság.

 

Az olvasóközönség által választott verseket tehát személyesen tolmácsolja majd Lutter Imre, akit bárki kérdezhet majd a könyvekkel, az interjúalanyokkal, a történetekkel és a versekkel kapcsolatban.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top