Hegedűs D. Géza és a költészet

Rendhagyó irodalomórát tartott Hegedűs D. Géza színművész a székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban, a hagyományos kollégiumi héten, amelyen évről évre névadójukra emlékeznek. A színész a 70-es évek végén találkozott a költővel.

“Én is vidéki vagyok, Ibrányban, a Nyírségben töltöttem a gyerekkoromat, aztán Debrecenben tanultam tovább, a Péchy Mihály Építőipari Technikumban, így lettem magam is kollégista. Fiúiskola volt a miénk, és a kollégiumban is 350 fiú lakott. A lányokról mi csak ábrándoztunk, beszélgettünk… Ők távol voltak tőlünk, a Tóth Árpád Gimnázium kollégiumában laktak. A lányok gyöngédebbek, jobbak, nyitottabbak mint a fiúk, akiknél az erő gyakran mindent felülír. A nagyok bizony “szuttyogatták ” is eleget a kicsiket, így aztán nehéz volt az első félév. De aztán megedződtem…” – mesélte a színész, aki nem csak a kollégistalét szigorúságáról beszélt, hanem arról is: mindennek ellenére nagyszerű volt számára az a debreceni négy év, mert ott került közel a művészethez. Ott derült ki: az irodalom, a színház, a film az ő világa – és nem a műszaki pálya.

Járt a debreceni Csokonai Színházba is, és ösztönösen alakult ki benne a vágy, hogy egyszer ő maga is a színpadon álljon. Igaz, negyedévesként csak az apjának árulta el, hogy színész akar lenni: megegyeztek, hogy az édesanyját nem izgatják fel ezzel. Segített a kollégium szép doktornője is, ak betegnek nyilvánította, amikor kiderült, hogy a színművészeti első felvételijére, már tavasszal sor kerül. A szőke fiatalember a kollégiumi betegszobában tanulta, öreg Tiborc panaszát a Bánk bánból. Bagdi tanár úr, akinek a betegszoba mellett volt a szolgálati lakása, később elárulta: már ő is kívülről fújta a verseket, monológokat, annyit hallotta a falon átszűrődni.

Fotó: feol.hu

A székesfehérváriak hallhattak a másik kollégiumról, a budapesti színművészeti Vas utcai szállásáról, ahol jóval szabadabb világ fogadta. Ráadásul ott laktak a lányok is, akik puszta jelenlétükkel annyi mindenben segítenek a férfiembernek – tette hozzá Hegedűs Géza mosolyogva – önismeretre nevelnek, no meg higiéniai igényességre.

A történetmesélés után jöhetett az irodalom. Hegedűs D. Gézának, aki évtizedek óta a Vígszínház tagja, volt alkalma találkozni Nemes Nagy Ágnessel is, a 70-es évek végén a Bartók emlékházban, egy zenés, irodalmi matinén ott volt a szigorú, szép költőnő is, akinek a verseit mondta. “Feddő szavakat nem kaptam, kedves volt, barátságos: szép emlékként őrzöm a találkozást…” – mesélte a színész, aki kifejtette, Nemes Nagy Ágnes költészete egészen más, mint az elődöké, mégis folytatója a Nyugat szellemiségének. Nem véletlen -mondta-, hogy egész könyvnyi tanulmányt is írt Babits Mihályról, aki a Nyugat folyóirat szerkesztését Osváth halála után átvette. Hegedűs D. Géza nem csak a tanulmányból idézett, hanem azokból az írásokból is, amelyeket Nemes Nagy Ágnesről írtak kortársai.  A rendhagyó irodalomóra másfélórásra kerekedett, de talán a diákok sem bánták. a színészt viszonzásul sikerült meglepni az ajándékkal, amit a gyerekektől kapott: egy róla készült igen jól sikerült portrét, amit Tóth Diána, a Tóparti Gimnázium művészeti szakközépiskolása készített.

Nemes Nagy Ágnes diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 között augusztusáig ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton.

Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.

A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre.

Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.

Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.

1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – almanach formában – újraindították az Újholdat. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.

Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes-emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére. A díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.

(forrás: Színház.hu, Dunaújvárosi Hírlap, wikipedia)