Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Házilag nyomtatott könyvek versenye

Olaszországban is egyre népesebb azoknak a nagyközönség előtt ismeretlen íróknak a tábora, akik alacsony példányszámban, házilag nyomtatják ki művüket interneten. A Feltrinelli kiadó most pályázatot hirdetett számukra.

Az egyik legnagyobb olasz kiadónak számító Feltrinelli kifejezetten a saját készítésű könyvek számára hirdette meg a pályázatot: a legújabb olasz bestsellert az ilmiolibro.it (az én könyvem) honlapon regisztrált, interneten olvasható és itt kinyomtatható művek között keresik.

A pályázatra július 31-ig lehet jelentkezni. A szerzők teljes művészi szabadságot kaptak, nem szabtak korlátot sem tartalomban, sem stílusban, sem terjedelemben. Jelentkezni vaskos történelmi regénnyel és abszurd novellával egyaránt lehet, a nyertesnek a kiadó hétezer példány kinyomtatását ígéri egy hétezer eurós (1,9 millió forintos) csekkel együtt.

Az eredmény kihirdetése októberben lesz, és különdíjat is kiosztanak az olvasók szavazatai alapján.

A Feltrinelli kezdeményezését az il miolibro portál sikere ösztönözte. A három évvel ezelőtt útjára indított honlapnak már több mint százezer szerzője van, több mint tizenháromezer könyvet nyomtattak ki és árulnak ugyanitt. A címek több mint fele szépirodalmi kategóriába tartozik.

A pályázat jelszava, hogy nem szabad kudarctól tartani. Példaként a Harry Potter-sorozat szerzőjét, J.K. Rowlingot hozzák fel, aki sok kiadónál kopogtatott, amíg könyvét elfogadták, és az utóbbi évek legnagyobb olasz könyvkereskedelmi sikere, Susanna Tamaro Va dove ti porta il cuore (Csak a szívedre hallgass) című regénye is hosszasan keresett kiadót magának – írta az ilmiolibro.it.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

  • Hírek

    Haaland nem mindennapi könyv adománya

    By

    Miközben a világ Erling Haalandra a góljai miatt figyel, ő nemrég egy sokkal csendesebb helyen hagyott maradandó nyomot: egy könyvtárban.

  • Hírek

    Elhunyt Bak Róbert költő

    By

    Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top