Hazám legjobbjai

Szombaton osztják ki a Hazám-díjakat. A 2001-ben alapított díj József Attila Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést azért kapják heten, mert a versciklus hét szonettből áll.

Máthé Erzsi színművész, Rubik Ernő feltaláló, építész, Tokody Ilona operaénekes, Augusztinovics Mária közgazdász, Horn Péter agrármérnök, Markó Béla költő, író, valamint Szilágyi István író kapja meg idén Hazám-díjat, a XXI. Század Társaság által 12. alkalommal odaítélt elismeréseket szombaton Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében adják át.

A 2001-ben alapított díj József Attila Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést azért kapják heten, mert a versciklus hét szonettből áll. A Hazám-díj kuratóriuma a kitüntetést minden évben azoknak a művészeknek és tudósoknak adományozza, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve kulturális és művészeti életében kiemelkedő tevékenységet folytattak, életművükkel Magyarországot szolgálták.

A díjra a társaság tagjai tehettek javaslatot, a kitüntetett személyiségek közé minden esztendőben egy külhoni magyar művészt vagy tudóst is beválogatnak. A Hazám-díj kuratóriumának tagja Ágh Attila közgazdász, Hovanyecz László újságíró, Kocsis András Sándor, Révész Tamás egyetemi tanár, Romsics Ignác történész, Vámos Tibor villamosmérnök, a kuratórium elnöke és Varga Gyula professor emeritus. A XXI. Század Társaság tagjai a hagyományoknak megfelelően a díjkiosztó ünnepség előtt koszorút helyeznek el József Attila sírján a Fiumei úti temetőben.

József Attila sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

József Attila: Hazám

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amibõl eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyûlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövõlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségbõl a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad –
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon – nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok – szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót – nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. május