Szombaton osztják ki a Hazám-díjakat. A 2001-ben alapított díj József Attila Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést azért kapják heten, mert a versciklus hét szonettből áll.
Máthé Erzsi színművész, Rubik Ernő feltaláló, építész, Tokody Ilona operaénekes, Augusztinovics Mária közgazdász, Horn Péter agrármérnök, Markó Béla költő, író, valamint Szilágyi István író kapja meg idén Hazám-díjat, a XXI. Század Társaság által 12. alkalommal odaítélt elismeréseket szombaton Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében adják át.
A 2001-ben alapított díj József Attila Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést azért kapják heten, mert a versciklus hét szonettből áll. A Hazám-díj kuratóriuma a kitüntetést minden évben azoknak a művészeknek és tudósoknak adományozza, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve kulturális és művészeti életében kiemelkedő tevékenységet folytattak, életművükkel Magyarországot szolgálták.
A díjra a társaság tagjai tehettek javaslatot, a kitüntetett személyiségek közé minden esztendőben egy külhoni magyar művészt vagy tudóst is beválogatnak. A Hazám-díj kuratóriumának tagja Ágh Attila közgazdász, Hovanyecz László újságíró, Kocsis András Sándor, Révész Tamás egyetemi tanár, Romsics Ignác történész, Vámos Tibor villamosmérnök, a kuratórium elnöke és Varga Gyula professor emeritus. A XXI. Század Társaság tagjai a hagyományoknak megfelelően a díjkiosztó ünnepség előtt koszorút helyeznek el József Attila sírján a Fiumei úti temetőben.
József Attila sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
József Attila: Hazám
1
Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok,
nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az uccán. Rám csapott, amibõl eszméltem, nyelvem származik s táplálkozni fog,
a közösség, amely e részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él, komor
munkahelyeken káromkodva, vagy itt töpreng az éj nagy odva mélyén: a nemzeti nyomor.
2
Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már!
S a hozzáértő dolgozó nép gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk.
Az erőszak bűvöletében mint bánja sor törvényhozó, hogy mint pusztul el szép fajunk!
3
A földesúr, akinek sérvig emeltek tönköt, gabonát, csákányosokkal puszta tért nyit, szétveret falut és tanyát.
S a gondra bátor, okos férfit, ki védte menthetlen honát, mint állatot terelni értik, hogy válasszon bölcs honatyát.
Cicáznak a szép csendőrtollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ,
hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve magával kötve mint a kéve, sunyít vagy parancsot követ.
4
Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.
Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon tovatűnt, emlékezően és okádva, mint aki borba fojt be bűnt.
Volt, aki úgy vélte, kolomp szól s társa, ki tudta, ily bolondtól pénzt eztán se lát a család.
Multunk mind össze van torlódva s mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ.
5
A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.
Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyûlni a bajt s mért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart.
Szövõlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartelekről. S ha szombaton kezébe nyomják
a pénzt s a büntetést levonják: kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért.
6
Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény.
Nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén s a summás sárgul, mint az asztag, de követelni nem serény.
Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval, kilábol a népségbõl a nép fia.
Hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia.