Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Hat darab lekerül, Európa tiltakozik

A repertoár fele mindenképpen lekerül jövő februárban az Új Színház műsoráról, miután az új vezetés mellett a jogtulajdonosok nem hosszabbították meg a szerződéseket. Európa minden színházában petíciót olvasnak fel Dörner és Csurka kinevezése ellen.

Mint a színházban rendezett keddi sajtóbeszélgetésen kiderült, a jövő februárban hivatalba lépő igazgató, Dörner György még nem kezdeményezett egyeztetéseket a színház vezetésével az évad második feléről.
Az azonban bizonyos, hogy a Még egyszer hátulról, az Édentől keletre, A Grönholm-módszer, a Világszép nádszálkisasszony és A csúnya című darab a jogtulajdonosok kívánságára februártól lekerül a műsorról. A Kávé habbal című darabot pedig nézettségi adatai miatt veszik le a 12 darabból álló repertoárról – mondta Kovács Györgyi, a színház gazdasági igazgatója, hozzátéve, hogy még nem tudni, meghosszabbítható-e a Don Carlos előadására szóló, február végéig érvényes szerződés.
Márta István igazgató elmondta, tudomása van arról, hogy a színházat többen el fogják hagyni, nemcsak színészek, más munkatársak is, van, aki már február elején. Kovács Györgyi ugyanakkor kitért arra, hogy a színészeknek az évad végéig szóló szerződésük van, amelyet csak kártérítési kötelezettség mellett lehetne felbontani, így nem valószínű, hogy addig ők távoznának a társulattól.
Márta István, akit Páva Zsolt pécsi polgármester felkért a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. vezetésére, emlékeztetett arra, hogy kinevezéséről csütörtökön dönt a pécsi közgyűlés.
“Egyáltalán nem adtam föl az Új Színházat, nem árultam el a társulatot, nem árultam el a közönséget” – fogalmazott Márta István, aki úgy véli, ezzel a pozícióval erősítheti az Új Színház harcát, elsősorban azért, hogy írjanak ki új pályázatot az igazgatói székre. Mint kiemelte, tovább küzdenek január 31-ig. Véleménye szerint az ügynek még nincs vége, az elindított törvényességi felülvizsgálat eredményét is nagyon sokan várják.
Szólt arról is, hogy amennyiben új pályázatot írnának ki, és az átmeneti vezetésre felkérnék, ideiglenesen tudná párhuzamosan vezetni a két intézményt. Arra a kérdésre, hogy indulna-e a pályázaton, úgy válaszolt: ha eljön az ideje, átgondolja.
Elárulta, hogy készül egy memorandum, amelyet február 1-jén Európa összes színházában fel fognak olvasni. A német és osztrák szervezők a tervezett szöveg felolvasása mellett február 1-jét európai színházi tolerancia nappá tennék – mondta.
Az igazgató beszámolt arról, hogy szeptember 26. és október 15. között a főváros belső ellenőrzési vizsgálatot tartott a színháznál, amelynek végeredménye szerint a teátrum gazdálkodása kiegyensúlyozott, működése biztonságos. “Semmi olyat nem talált a belső ellenőrzés, ami negatívan hatna az Új Színház működésére vagy személyemre” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy tudomása szerint hasonló belső vizsgálatot a Madách Színházban, a Thália Színházban és a Budapesti Operettszínházban is tartottak.
Az igazgató ugyanakkor megjegyezte: nem tudja, hogyan fordulhatott elő, hogy mielőtt még ő maga tudott volna a vizsgálatról, Dörner György pályázatában már említést tett róla.
Kiemelte, hogy a fővárosi költségvetés tervezete szerint az önkormányzat 670 millió forintot vonna ki jövőre a színházak támogatásából. Az Új Színház számára ez azt jelentené, hogy a bérleti díj kifizetésére elegendő összegen túl jövőre nem kapnának további támogatást az önkormányzattól, ami súlyos helyzetbe hozná a teátrumot.
A gazdasági igazgató elmondta, hogy az idén az állami és az önkormányzati támogatás együtt 387 millió forintot tett ki, amelyből az önkormányzati támogatás 122 millió volt.
Márta István kiemelte, hogy a társulat jelenleg is megszállottan dolgozik. Megkezdődtek A varázshegy próbái, a bemutató január 27-én lesz, ezzel párhuzamosan a Váltságdíj című darabon is dolgoznak, amelynek premierjét január 22-én tartják.
December 20-21-22-én látják vendégül az Eszéki Nemzeti Színházat, az újvidéki Szerb Nemzeti Színházat és a belgrádi Nemzeti Színházat. Ez, mint mondta, örömteli és fájdalmas is egyszerre, hiszen két év munkája érett be most, ezek a nemzetközi kapcsolatok azonban februártól megszűnnek, mivel a társulatok az új vezetéssel nem akarnak együttműködni.
Hozzátette, hogy az Új Színház társulata január 31-én az Erdő című darabbal vendégszerepel az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban. Ha marad a forgatókönyv, akkor az Új Színház ezzel a vendégjátékkal búcsúzik – mondta Márta István.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top