Barion Pixel
Connect with us

Hangoskönyvek Woody Allentől

Hírek

Hangoskönyvek Woody Allentől

Woody Allen-hangoskönyvek jelentek meg egy internetes forgalmazónál; az Oscar-díjas filmrendező négy, korábban könyv alakban megjelent kötetét olvasta fel az audiokiadáshoz.
Woody Allen a The New Yorker-ben és más folyóiratokban megjelent humoros történeteit és esszéit gyűjtötte össze könyveiben. Ezek közül néhányat – köztük a Mere Anarchy (Kész Anarchia), a Getting Even (Na ennyit erről) és a Side Effects (Mellékhatások) című kötetet – most az Amazon.com leányvállalata, a digitális audiókiadással és forgalmazással foglalkozó Audible.com kezdi árulni. A hangoskönyvekért egyenként 12,95 dollárt (2900 forintot) kell fizetni, a teljes gyűjteményért 34,95 dollárt (7700 forintot) kérnek, és jár hozzá egy egyórás exkluzív Allen-interjú is, írja a HVG.

Prózákat és darabokat kezdett írni 1960-ban, új műfajjal, a stand-up comedyvel próbálkozott, valamint ötletgyártó volt a kandi kamera televíziós show műfajában. 1961-ben úgy döntött, maga is elő tudja adni saját szerzeményeit, s hamarosan népszerű alakja lett a Greenwich Village-i kluboknak és egyetemi campusoknak. 1965-ben Clive Donner rendező felkérte a Mi újság, cicababa? című film forgatókönyvének megírására, amelyben egy kisebb szerepet is eljátszott. Ennek sikere után Allen maga is megpróbálkozott a rendezéssel, újravágott egy alacsony költségvetésű japán kémthrillert, amelyben amerikai színészek szinkronizálták a japánokat. A végeredmény a What’s Up, Tiger Lily? lett, mely 1966-ban pozitív fogadtatásban részesült, akárcsak egy évvel később a Casino Royale című James Bond-paródia, amelynek a forgatókönyvét is írta, valamint szerepelt is benne. David Niven alakította Sir James Bondot, a koros 007-es ügynököt, Woody kettős szerepet játszott: Jimmy Bond volt, a habókos unokaöcs, és egy titkos szervezet ütődött feje. Aztán tényleg rendezett, a Fogd a pénzt és fuss! című krimivígjáték forgatókönyvét is ő írta, s övé volt a főszerep is, Virgil Starkwell – a megrögzött tolvaj élettörténete megnevettette a nézőit.

Ezt a mozit számos vígjáték követte, többek között a Banánköztársaság, a Minden, amit tudni akarsz a szexről – ennek zárótörténetében Allen egy, a versenyben lemaradt spermiumot alakított. Majd a Hétalvó rendezője, forgatókönyvírója, zeneszerzője és főszereplője volt. Miles Monroe-t játszotta, egy Greenwich Village-i bioélelmiszerbolt-tulajdonost, akit 1973-ban vakbéllel operálnak, de a műtét nem sikerül, ezért az orvosok lefagyasztják a pácienst, aki kétszáz évvel később ébred fel. Az igazi áttörést az 1977-es Annie Hall című filmje jelentette, amelyért George Lucas és Steven Spielberg elől elvitte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. A történet egy neurotikus, bizonytalan komédiaszerzőről szól, Alvy Singerről, aki őrülten beleszeret egy énekesnőnek készülő lányba, Annie Hallba. Őt Diane Keaton alakította, aki szintén Oscar-díjat kapott.

A saját maga által írt filmjeiben gyakran visszatérő témák: szerelem, emberi kapcsolatok, szex, az élet értelme, halál, depresszió, zsidóellenesség, amerikai értelmiségi réteg, művészek.

Gyakran találkozhatunk életrajzi ihletésű szereplőkkel, például a Holly Woody történetben egy rendezőt játszik, az Annie Hallban egy humoristát, míg a Manhattan egy írót. Gyakran alakította a valódi élettársa Diane Keaton a filmbéli szeretőit.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Király Viktor 15 – jubileumi koncert-show

    By

    November 25-én, szombaton este 7-kor különleges találkozásra invitálja Király Viktor a zene szerelmeseit, s azokat, akik kíváncsiak az amerikai és a hazai zenei élet izgalmas kulisszáira. Pályafutásának fontos állomása a 15 éves...

  • Hírek

    Lemondott Vidnyánszky Attila

    By

    Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán.

  • Hírek

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

    By

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díját november 10-én, pénteken délelőtt dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyújtotta át Zalán Tibornak a Győri...

  • Hírek

    Meghalt Reményi József Tamás

    By

    2023. november 10-én, ma hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus, többek között a Mozgó Világ, a Filmvilág, a Magyar Rádió, a Holnap és a Palatinus Kiadó egykori szerkesztője, a Litera...

  • Hírek

    Kilőtték Shakespeare-t az űrbe

    By

    A William Shakespeare drámáit egy kötetbe foglaló Első fólió (First Folio) megjelenésének 400. évfordulója alkalmából egy rövidfilm-sorozat részeként meteorológiai léggömbbel küldték fel az űr határához az angol bárd portréját és Szentivánéji álom...

To Top