Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Győzelmet hirdet a Rubophen Versíró verseny

Egy év alatt többszörös győzelem született. Először akkor, amikor a Rubophen a versek, a költészet és a versmondás melletti támogatását megerősítve elindította a Rubophen Veríró Versenyt. Másodszor akkor, amikor a nevezési szakaszban 2008. augusztus 1. és november 16. között közel 25 000 pályázat érkezett, több mint 4500 pályázótól. Harmadszor pedig most, amikor bajnokokat avat a szervező Hídvégi-Vernyik Projektház, és a szakmai támogató, a Magyar Versmondók Egyesülete. A nevezés zárását követően minden pályázó kiválaszthatott a beküldött versei közül egyet, mely egy háromtagú előzsűri elé került. Kolozsi László, Szegő János és Vári György több ezer pályaművet pontozott, aminek eredményeképpen a legtöbb pontot elért 107 költő jutott tovább a versenyen. Nekik lehetőségük nyílt arra, hogy további verseket válasszanak ki a beküldött költeményeik közül, de legfeljebb 5 verssel pályázhattak a döntőben. Az öttagú ‘Nagy Zsűri’ – Bogáthy Judit, Fenyő Iván, Karafiáth Orsolya, Péterfy Bori és Turczi István – összesen 330 verset értékelt, és így született meg a végeredmény.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top