Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Gyász: elhunyt a színházi fotós, Koncz Zsuzsa

Életének 71. évében meghalt Koncz Zsuzsa fotóriporter. A színházi világ elismert fotósa keddre virradóra hunyt el – közölte a családja az MTI-vel. A Balogh Rudolf-díjjal kitüntetett alkotó haláláig dolgozott. A Balogh Rudolf-díjjal kitüntetett alkotó haláláig dolgozott.

Koncz Zsuzsa 1941. november 19-én született Budapesten. 1963-tól a lap 1990-es megszűnéséig a Film Színház Muzsikának dolgozott, fényképezett színházi próbákon, filmforgatásokon, portrékat készített a kor jelentős művészeiről.

“Optikájával belelát az emberek lelke legmélyére, fölfedezi bennük a szeretnivalót csakúgy, mint a komikumot, tiszteli az igazi tehetséget és lepöcköli a hazug hiúságot. Fényképein óhatatlanul megjelennek a maga indulatai, érzelmei, sőt fölbukkan a modelljéről való véleménye is. Alighanem ettől válik minden portréja ennyire hitelessé, élővé” – írta róla Gách Marianne újságíró, akivel évtizedekig közösen készítették interjúikat a Film Színház Muzsika című folyóirat számára.
Koncz Zsuzsa 1979-ben rendezte első önálló kiállítását. A kilencvenes években több dokumentarista riportot készített, az évtized közepétől táncfotózással is foglalkozott.

A kilencvenes évektől a Színház című folyóirat munkatársa volt, 1999 óta a lap képszerkesztőjeként dolgozott. Első önálló albuma 2000-ben a Fényképtár sorozatban jelent meg. Munkássága során a Magyar Sajtófotó pályázaton számos munkáját jutalmazták.

Pályafutása alatt több hazai és külföldi díjat nyert, 2008-ban a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki, a Balogh Rudolf-díjat 2001-ben kapott.

(forrás: MTI, fotó: emasa.hu/Bakró Nagy Ferenc)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

  • Hírek

    Haaland nem mindennapi könyv adománya

    By

    Miközben a világ Erling Haalandra a góljai miatt figyel, ő nemrég egy sokkal csendesebb helyen hagyott maradandó nyomot: egy könyvtárban.

  • Hírek

    Elhunyt Bak Róbert költő

    By

    Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top