Barion Pixel
Connect with us

Forradalom cenzúrázva

Hírek

Forradalom cenzúrázva

Sajnálják, hogy nem mondhatják el az Erkel Színházban, hogy mit gondolnak a sajtó- és szólásszabadságról – többek közt ezzel indokolta a március 15-i Red Bull Pilvaker rendezvény 11 előadója, hogy miért mondja le a fellépést. A köztévének “nem igazán tetszett egyik-másik szókimondó szabad költészeti produkció, és kihúzta azokat a programból”.

11 előadó tehát visszalépett az ünnepi műsortól, mert az MTVA kifogásolta, hogy aktuálpolitikai témákat is érintenek a szövegek. Például a sajtószabadságot. Ez ám a cenzúra! Még jó, hogy a márciusi ifjak 12 pontjában a cenzúra eltörlése, a sajtószabadság az egyik legfontosabb érték! Úgy látszik, az államnak fontosabb a kard a láncnál…

Visszalépett 11 előadó az Erkel Színházban megrendezendő Red Bull Pilvaker – A Szavak Forradalma rendezvényről. Az előadók egy nyilatkozatot tettek közzé, amelyben tisztázni kívánják a helyzetet, de egyben le is mondják a Pilvakeren való részvételt.

A lépést azzal indokolták, hogy “bár meghívást kaptunk rá és a nyitottság mindkét fél részéről adott volt, már a közös munka kezdeti fázisában világossá vált, hogy a szervezők, a rendezvény műsorszolgáltatói és a mi elképzeléseink korántsem egyeznek azzal kapcsolatban, hogy mit jelent ma, Magyarországon, 2014 márciusában 1848 márciusának, a Nemzeti dalnak vagy a 12 pontnak az öröksége, és hogy mi is pontosan ezeknek az aktualitása”.

“Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről, a helyzet feloldására azonban valóban nem volt más mód” – olvasható a 11 előadó nyilatkozatában.

A közleményt Csider István Zoltán, Gábor Tamás, Győrfi Kata, Horváth Kristóf, Kemény Zsófi, Mavrák Kata, Németh Péter, Pion István, Simon Márton, Süveg Márk és Tolnai Eszter írta alá.





Március 15-én az Erkel Színházban tartják a Red Bull Pilvaker rendezvényt, ahol modernebb műfajok, mint a slam vagy a rap is bekerül az ünnepi műsorba. A rendezvényre 1848 nézőt várnak, a jegy 1848 forintba kerül. Az Erkel Színházban Szente Vajk rendezésében színpadra állított Red Bull Pilvaker – A Szavak Forradalma rendezvény kapcsán Slamtelenség címen szombaton közzétett írás felidézi, hogy két éve volt először Pilvaker, amely részeként slammerek és raperek is felléptek az ünnepi műsorban. A fellépők névsorában van Dipa (DSP), Bom (DSP), Saiid (Akkezdet Phiai), Diaz, Wolfie (Punnany Massif), Snow, Sub Bass Monster, Kautzky Armand, Szervét Tibor, Kiss Ádám, Sena (Irie Maffia), Földes Eszter, Trecskó Zsófi és Random Trip.

Azonban „a rendezvényt közvetítő MTVA-nak nem igazán tetszett egyik-másik szókimondó slam produkció, illetve tetszett, csak úgy találta az illetékes szerkesztő, hogy nem a nemzeti ünnepre való – és kihúzta azokat a programból”, írják a Huppa.hu-n.



A visszalépett fellépők közleménye:

„Az alulírott 11 slam poetry előadó a RedBull Pilvaker 2014 rendezvénnyel kapcsolatban a következő nyilatkozatot teszi, a közelmúltban lábra kelt pontatlan találgatások és ismeretlen forrásból terjedő szóbeszédek miatt – a helyzet egyszer s mindenkorra történő tisztázásáért.

Aki ismeri a Magyar Poetry Slam mozgalmat, tisztában van vele, mit jelentett számunkra a legendás, 2012-es Pilvaker, úgy előadókként, mint egy itthon még fiatal műfaj képviselőiként. Annyi mindenesetre bármely érdeklődő számára világos lehet: mindannyian nagyon vártuk a lehetséges folytatást, ami végül is egy év kihagyással, idén érkezett meg.




A helyzet azonban sajnos úgy alakult, hogy mégsem fogunk színpadra lépni a 2014-es Pilvakeren. Ennek oka pedig az, hogy bár meghívást kaptunk rá és a nyitottság mindkét fél részéről adott volt, már a közös munka kezdeti fázisában világossá vált, hogy a Szervezők, a rendezvény tartalomszolgáltatói és a Mi elképzeléseink korántsem egyeznek azzal kapcsolatban, hogy mit jelent ma, Magyarországon, 2014 márciusában 1848 márciusának, a Nemzeti dalnak vagy a 12 pontnak az öröksége, és hogy mi is pontosan ezeknek az aktualitása. A munka előbbre haladtával az is kiderült, hogy az említett felekkel az egyetértésnek a projekt folytatásához szükséges minimumát sem tudjuk megvalósítani. Erre a problémára pedig a korábbi, kiemelkedően jó kapcsolat fenntartásáért, illetve a feleket várhatóan érő veszteségek minimalizálása végett hosszas, közös gondolkodás után sem találtunk más megoldást, mint hogy a véleménykülönbséget belátva, az álláspontok közelíthetetlensége miatt letettünk a közös munkáról. Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről, a helyzet feloldására azonban valóban nem volt más mód.

Fontosnak tartjuk itt is hangsúlyozni, hogy mindannyian hálásak voltunk a megkeresésért és a RedBull támogatásáért, és a sajnálatos fejlemények ellenére természetesen minden, a műsorban színpadra álló előadóművésznek illetve a Szervezőknek sok sikert és nagyszerű előadást kívánunk.

Csider István Zoltán
Gábor Tamás
Győrfi Kata
Horváth Kristóf
Kemény Zsófi
Mavrák Kata
Németh Péter
Pion István
Simon Márton
Süveg Márk
Tolnai Eszter”

(forrás: huppa.hu, Index, HVG)






Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top