Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Finnugor csúcstalálkozó?

Az észt, a finn és a magyar elnök is részt vesz a siófoki Finnugor Népek VI. Világkongresszusán. A hír ellenére sem az alig egy hónap múlva kezdődő nagyszabású rendezvény programja, sem a szervező tevékenységével kapcsolatos információk nem elérhetők.

Az észt, a finn és a vendéglátó magyar államfő is részt vesz a szeptemberben Siófokon rendezendő Finnugor Népek VI. Világkongresszusán, az orosz elnök hivatala egyelőre nem válaszolt a meghívásra – jelentette kedden internetes oldalán a finugor.ru. A szervezet, amelynek központja az oroszországi Komi Köztársaság fővárosában, Sziktivkarban van, azt írta, hogy Toomas Hendrik Ilves észt államfő is megerősítette részvételét a siófoki találkozón.

A Finnugor Népek Nemzetközi Konzultatív Bizottsága pedig közölte, hogy Áder János magyar és Sauli Niinistö finn elnök is jelezte részvételét a találkozón. Vlagyimir Putyin orosz államfő hivatala egyelőre nem válaszolt a meghívásra.

Nanovfszky György, a konzultatív bizottság magyar koordinátora még tavaly a Finnugor Médiaközpontnak azt mondta, hogy a négy államfőnek elküldték a meghívókat. Az azóta eltelt időben változott az elnök személye Magyarországon, Oroszországban és Finnországban. Észtországban pedig a korábbi államfőt választották újra. (Schmitt Pál volt köztársasági elnök, aki rossz helyesírása dacára is többször is felszólalt a magyar nyelv védelmében, végül nem vesz részt az eseményen.)

Mint azt a Nyelv és Tudomány már többször jelezte, sem a Finnugor Világkongresszus, sem magyar tagozatának honlapját nem találjuk az interneten. Sem az alig egy hónap múlva kezdődő nagyszabású rendezvény programjával, sem a szervezet tevékenységével kapcsolatos információk nem nyilvánosak – még az sem világos, hogy a szervezet vezetőit hol lehet elérni.

(forrás: Nyelv és Tudomány)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top