Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Film lesz Csukás István művéből

Most kezdődik és három hétig tart a Berosált a rezesbanda című film forgatása Vácott. A forgatókönyvet Csukás István írta, az ifjúsági filmet Mátyássy Áron rendezi. Eredetileg a Nyár a szigeten című Csukás-regényből szerettek volna filmet forgatni, az író kérésére alakult másképp.

Csortos Szabó Sándor, a film producere az MTI-nek elmondta, hogy a film főként a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pályázatán nyert 119 millió forintból forog. A tévéfilm összköltségvetését 130 millió forintra becsülte a filmes szakember. Elárulta: eredetileg a Nyár a szigeten című Csukás István-regényből szeretett volna filmet forgatni, de az író ragaszkodott ahhoz, hogy az egyik új történetét dolgozzák fel.

Arra a kérdésre, hogy miért Mátyássy Áron rendezőre esett a választása, azt felelte: annak idején vele forgatták a TUK – Tanár úr, kérem című Karinthy-adaptációt, amelyben szintén gyerekszereplők voltak. “Gyerekeket instruálni, velük filmet készíteni – ehhez különös tehetség kell” – vélekedett a producer.

A Berosált a rezesbanda tévéfilmnek készül, de úgy forgatják, hogy moziban is vetíthető legyen. Ezt a producer azzal indokolta, hogy évek óta nem készült magyar gyerekfilm.

A forgatás Vácott zajlik, illetve egy elhagyatott laktanyában. A film az Utolsó időkben megismert stábbal forog, az operatőr Herbai Máté lesz. A főbb szerepekben Anger Zsolt, Makranczi Zalán, Hevér Gábor, Kocsis Pál, Balogh András, Fesztbaum Béla, Hollósi Frigyes, Hay Anna, Kokics Péter, Radnay Csilla, Ozvald Enikő tűnik fel. A filmet 2013 márciusára kell befejezni.

Csukás István az MTI-nek elmondta, hogy a történet alapötlete már régen megszületett a fejében, de addig nem akarta készre írni, amíg a játékfilm költségvetése nem állt össze. “Íróasztalfióknak nem érdemes filmet írni” – tette hozzá.

“A történet arról szól, hogy a gyerekekből zseniket akarnak nevelni egy kísérleti osztályban, de ők ezt nem szeretnék. Nekik az a vágyuk, hogy egy rezesbandát alakítsanak. Ezt azonban a tanárok nem szeretnék, mivel még nagyon hamisan játszanak.

A gyerekek elszöknek, majd visszatérnek, a végén mindenki győz. Vidám film lesz” – foglalta össze tömören a cselekményt az író, aki szerint ízig-vérig mai történetet visznek filmre. “Mai gyerekekről szól, az ő problémáikról, az ő szóhasználatukat vettem alapul” – tette hozzá, megemlítve, hogy a történet a tizenéves korosztálynak lehet izgalmas, ugyanakkor bizonyos elemei a felnőtteknek is viccesek lehetnek.

Ilyen például, hogy a történetben felbukkan egy Magyarországon ragadt, bujkáló orosz katona is. “Annak idején olvastam, hogy Ausztriában voltak katonák, akik titkos depókat alakítottak ki a föld alatt, fegyvereket rejtettek el bennük. Én humorosan nyúltam ehhez: egy kedvesen őrült figurát alkottam meg, aki muzeális fegyvereket gyűjt” – mesélte Csukás István, hozzátéve, Igorról hamar kiderül, hogy szinte semmiben sem különbözik a tanároktól.

Arra a kérdésre, hogy mennyire vesz részt aktívan a film készítésében, Csukás István azt felelte, hogy számára a munka befejeződött a forgatókönyv elkészítésével. “Nagyon örülök, hogy Mátyássy Áron rendezi a filmet. Nagyon lelkes, ami nélkülözhetetlen egy gyerekfilmhez. Gyerekeknek ugyanis csak lelkesedéssel és vidáman lehet jól mesélni” – tette hozzá.

(forrás: prae.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top