Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Felavattuk Bella István sírját

A Farkasréti temetőben költők, írók, színészek és előadóművészek társaságában avattuk fel Bella István síremlékét a Kossuth-díjas költő halálának ötödik évfordulóján. A szív alakot idéző alkotást Kő Pál szobrászművész álmodta meg, és Kontur András faragta ki mészkőből.

A Farkasréti temetőben költők, írók, színészek és előadóművészek társaságában avattuk fel Bella István síremlékét a Kossuth-díjas költő halálának ötödik évfordulóján. A szív alakot idéző alkotást Kő Pál szobrászművész álmodta meg, és Kontur András faragta ki mészkőből.

A síremlék megtervezésére a költő özvegye, Zayzon Márta kérte fel Kő Pált, aki az MTI-nek elmondta: az alkotást egyrészt balatonudvari, másrészt isztambuli temetők sírkövei ihlették. Szándékai szerint megjelenik benne az a zeneszeretet, amely életében annyira jellemezte a
költőt. A síremlék hátoldalára Bella István Virágvers című költeményének négy sorát vésték.

Az avatáson Bella István Áni Máni szomorú című versét Ószabó István mondta el, majd Szebeni András fotóművész emlékezett a költőre. Mint fogalmazott, Bella azon lírikusok sorába tartozott, ahová Jeszenyin és Juhász Gyula. Szebeni és Bella 2003-ban és 2004-ben két közös városalbumot jelentetett meg Székesfehérvárról és Szegedről – a debreceni már nem valósulhatott meg.

Tari István költő saját versét mondta el a sírnál, amellyel egyúttal azt a kiállást is megköszönte, amit Bella István tanúsított a délszláv háború elől menekülő írótársak segítése során. Aczél Géza Sakkgyász című versét – utalva Bella sakkszenvedélyére – Ószabó István tolmácsolta.

A Magyar Versmondók Egyesülete részéről Kiss László elnök és Lutter Imre ügyvezető elnök helyezett el virágot a költő sírján, aki a Kaleidoszkóp VersFesztivál fővédnöke volt haláláig. Az egyesület vezetői Bella Istvánt barátjuknak tudhatták, temetésén Buda Ferenc költő búcsúztatása mellett Lutter Imre adta elő a költő kedvenc versét, Babits Mihály Jónás imáját.

Az avatásról készült képek hamarosan megtekinthetők a versmondo.hu galériájában.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top