Barion Pixel
Connect with us

Emlékezés Furmann Imrére

Hírek

Emlékezés Furmann Imrére

Október 27-én lett volna 62 éves Furmann Imre, a Szabó Lőrinc-díjjal kitüntetett költő, jogász, aki élete jelentős részét Miskolcon töltötte. Családtagjai, barátai is ebben a városban gyűltek össze, hogy megemlékezzenek róla, és méltassák társadalmi szerepvállalását.

Mint Furmanné Pankucsi Márta szociológustól, a nyékládházi születésű Furmann Imre feleségétől megtudtuk, pesti kollégái kezdeményezésére szervezték meg a vasárnap délutáni emléknapot, ahol előbb Muhi Erika mondott köszöntőt, majd filmvetítés következett. Bíró András a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogvédő Iroda kezdeteiről szólt – Furmann Imre alapította egyébként az irodát. Kuzmáné Juhász Katalin és Kossuth Borbála a „Köztársaságért, a jogállamért” díjjal, az Emberi Méltóságért Díjjal, az Áldozatvédelmi Díjjal és a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével is büszkélkedő Furmann Imre emlékének ápolásáról szólt.

furmann_imre_emleknap_131027ml_4.jpg

Furmanné Pankucsi Márta külön kiemelte, hogy a Magyar Demokrata Fórum alapítói között is számon tartott férje életében nem vált szét a költői, jogászi, politikusi és civil szerep. „Mindig az emberi méltóság tisztelete vezérelte” Furmann Imrét, aki a szabadság és a magyarság szavakat tűzte zászlajára. Férjéről elmesélte azt a még gyerekkori történetet, amikor 6 évesen Petőfi Sándor „A magyar nép” című versét elszavalta Nyékládházán. Elmondása szerint annak a versnek első sora különösen megragadta már oly’ fiatalon, s egyik vezérfonala lett életének: „Szabad a magyar nép, szabad valahára”, írta a költő, s „a férjem ezért küzdött – úgy gondolom, eredményesen -, azért, hogy ezt megvalósítsa”, tette hozzá Furmanné Pankucsi Márta.

furmann_imre_emleknap_131027ml_6.jpg

Október 27-én lenne tehát 62 éves Furmann Imre, a Magyar Demokrata Fórum egykori országos általános alelnöke, a Szabó Lőrinc-díjjal kitüntetett költő, jogász, aki élete jelentős részét Miskolcon töltötte. 1987 és 1994 között részt vett az MDF tevékenységében, alapító tagja is volt, 1987-ben pedig részt vett a lakiteleki találkozón. 1989 és 1993 között az MDF elnöksége és a miskolci szervezet vezetőségi tagja volt, 1990-ben jelen volt az Ellenzéki Kerekasztal gyűlésein. Furmann Imre 1990 és 1992 között országos alelnök volt, majd általános alelnökké választották. 1992-ben a Liberális Fórum Alapítvány kuratóriumának elnöke, majd 1994-ben a Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója lett.

(szerző: K.I., fotók: M. L.
forrás: minap)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

To Top