Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Elvitték J. Keats szerelmeslevelét

Nyolcvanhatezer fontért (közel harmincmillió forint) jutott hozzá a londoni Keats múzeum egy árverésen a brit költőóriás utolsó szerelmesleveléhez.

A tuberkulózisban szenvedő John Keats 1920-ban hampsteadi otthonából írta a levelet fiatal menyasszonyának, Fanny Brawne-nak, akivel betegsége miatt sohasem lehettek egymáséi. A 25 éves költő egy évvel később Rómában hunyt el.
A Bonhams londoni aukcióján kalapács alá került levélben Keats “szegény fogolynak” nevezi magát, mert betegsége miatt meg sem csókolhatja szerelmét, az Óda a csalogányhoz vagy az Utolsó szonett (Bright Star) című költeményei múzsáját.
A lezárt levélre még ráfirkantotta: “jobb lenne, ha ma nem jönnél”. Ez a momentum is szerepel a Jean Campion rendezésében két éve készült Fényes csillag című életrajzi drámában, amely a romantikus költő és a szomszédságába költözött fiatal lány szerelmének állított emléket.

Keats harminc szerelemes levele közül a többi magángyűjtők tulajdonában van. A rekordáron elkelt dokumentum a Keats Házban látható majd. “Ez a levél és a Keats Ház többi kiállítási tárgya segíteni fog a hazai és a külföldi látogatóknak, hogy mélyebben megismerhessék Keats életét, és azt szenvedélyt, amely olyan csodálatos művek megteremtésére sarkallta” – fogalmazott Michael Welbank, a Keats múzeum illetékese.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top