Eltűnő varázshegyek

Két bemutatóval búcsúzik nézőitől az Új Színház. Egyetlen előadás sem marad műsoron a jelenlegi repertoárdarabok közül márciusban – mondta Márta István, a színház leköszönő igazgatója. A varázshegy című Thomas Mann-regényből készült adaptációval búcsúzik Szikora János. Egyelőre úgy látszik, eltűnnek a varázshegyek az Új Színházból.

Pokorny Lia és Gáspár Sándor már biztos, hogy otthagyják az Új Színházat, de február 1-jével távozik Kékesi Miklós művészeti titkár, Hargitai Iván rendező, Szikora János művészeti vezető is, később pedig a jelenlegi gazdasági igazgató, Kovács Györgyi is követi őket.

Márta István tájékoztatása szerint a február 1-jén hivatalba lépő Dörner György-féle új vezetőség első bemutatója március végén Kodolányi János Földindulás című darabja lesz, amiben csak a társulat néhány tagja kapott szerepet. A Kodolányi-darabon kívül csak vendégelőadások és koncertek lesznek, lekerül a színház műsoráról a Kávé habbal, A Grönholm-módszer, a Világszép nádszálkisasszony, az Édentől keletre, és a Váltságdíj, kétszázadik alkalommal és egyben utoljára láthatják a nézők Jiří Menzel rendezésében a Még egyszer hátulról-t. Márta István szerint a színészeknek meg kellene fontolnia áprilisig a színháztól való végleges távozást.

Márta a színház honlapjára is kiírta az új vezetéssel szembeni nemtetszését: “13 esztendő munkáját zúzza szét az érthetetlen és megmagyarázhatatlan politikai döntés. A miértre nincs logikus válasz, az okozott kár viszont tetemes lesz. A hazafiság, a nemzet, a magyarság tiszteletre méltó eszménye a közhely szintjére száműzetik, a színház több ezer éves nyitottságának ellentmondó gyűlölet és negédes bájolgás térnyerése csak önmagába zárt színházat teremthet.”

Szikora János a Színház.hu-nak beszélt az utolsó darabról:

Megjegyzem, annak a különleges szituációnak, amiben ez a premier létrejön, semmi köze a darabválasztáshoz. A Varázshegyet megrendezni egy fantasztikus szellemi kihívás és nagyon izgalmas munka, emellett úgy érzem, beleillik abba a vonulatba, amit elkezdtem Proust Az eltűnt idő nyomában regényadaptációjával néhány évvel ezelőtt Szolnokon. A Varázshegy is hasonló istenkísértésnek és színpadi lehetetlenségnek tűnt első látásra. Arra késztetett, hogy keressem a választ a kérdésre: hogy lehet színházat csinálni egy olyan darabból, amelyben ugyan vannak konfliktusok, de leginkább gondolatok, filozófiák, életreflexiók csapnak össze, ezek szikráznak? Miközben elkezdtük kibontani a regény történetét, egyre jobban elkezdett érdekelni Hans Castorp figurája, azé az emberé, aki ártatlan, tudatlan és egyszercsak bekerül egy közegbe, ahol nagyon sokféle szellemi hatás éri. Castorp olyan teóriák ütközőpontjába kerül, amelyek számára eddig teljesen ismeretlenek voltak, akárcsak a szerelem élménye, amely eddig nem érintette. Az érzelmekkel való viaskodás ugyanolyan váratlanul teríti le, mint mondjuk a jezsuita Nafta anarchista gondolatai, vagy Behrens főorvos mikrobiologikus szemlélete, vagy Settembrini humanista filozófiája. Miközben szemlélődik, küszködik, tépelődik, a Varázshegy alatt zajlik a világ, elindul egy borzasztó történelmi folyamat, az első világháború. A Varázshegy elmúlik, felrobban, így véget ér a fiatalember szemlélődő állapota. Ez a helyzet engem nagyon megfogott és izgatott.

Sok tekintetben, jelen állapotomban mélyen érint a történet, ami rengeteg emléket hozott fel bennem a fiatalságomból, abból a korszakomból, amikor diákként azt éreztem, olyan világban élek, ami alapvetően hazug és embertelen, de reméltem, hogy ez majd egyszer megváltozik. Tulajdonképpen azért is kezdtem el színházat csinálni, mert számomra az egyetlen tevékeny lehetőségnek mutatkozott. A pályakezdésem korai szakaszában meg is változott körülöttem a világ, megtörtént az ún. rendszerváltás és több honfitársammal együtt csalódottan konstatáltuk, hogy mást vártunk. A változás nem hozta meg a szabadság világát. Erre emlékeztet a Varázshegy, ahova az ember szívesen elvágyódik a jelen helyzetben is, amikor egy káosz kellős közepén ülünk. De nekünk nincsenek Varázshegyeink. Talán a színház Varázshegy lehet, mert azzal, hogy darabokat, történeteket, sorsokat játszunk, dolgozunk fel egy kis rálátásunk nyílik a hétköznapokra, és arra, aminek a megváltoztatására kevés a lehetőségünk.

Az, amit most az Új Színházban érzünk, hogy a Varázshegy egyszercsak felrobbant és elkezdődött a háború, a küzdelem, akkor az rendkívül megrázkódtató élmény, legalább olyan, mint Hans Castorp számára az, hogy kitört az első világháború, a védett állapotból való kikerülés. A tépelődő embereknek a regénye végén sem jósol túl sok jövőt Thomas Mann. Ugyanakkor Castorp a szellemi és morális káoszból azzal a belső paranccsal távozik, hogy jó akar lenni, nem kíván azonosulni a világot felbolygató gonosz erőkkel. Nos, talán ez az üzenet az, amit az előadás is megpróbál tolmácsolni.

A rendező az Új Színház-ügyről a 168 órának ismét nyilatkozott:

“Nagy a különbség a társulat munkán kívüli állapota és a próbán tapasztalható kondíciója között. Ami az előbbit illeti: mindenki viharvert, depresszív. Ám ez a színpadon egyáltalán nem érzékelhető. Sőt, ott olyan sűrű, erős a jelenlétük, anynyira erősen szólalnak meg a mondatok, hogy az már alighanem a pódiumon kívüli történések egyfajta leképezése. Sokkal nehezebben jön létre ilyen intenzitás “boldog békeidőben”. (…) Az újjászületés élménye és egyéb helyzetek megtapasztalása azt mutatja: mindig van remény. Ami az Új Színház esetében azt jelenti: a helyzetbe kerülő rezsimnek nincs jövője. Lehet, hogy úgy képzelik, na, most jött el a mi időnk, pedig az az idő történelmileg már lejárt. Kár lenne lebecsülniük azt az erőt, amely szinte a semmiből tört elő, vagy született meg az Új Színházi gőgösködés ellenpontjaként. (…) Többször kérdezték: mit akarok most a darabbal, mi az üzenete? Mintha egy SMS volna, és nem egy színmű. A kérdésfelvetés azt is jelzi: tényleg kaotikus világot élünk. A történet hősét, Hans Castorpot is sokféle erős szellemi hatás éri. Ám mindezt elnyomja egy világos morális parancs: gondolkodj önállóan, és őrizd meg a szellemi függetlenségedet! Kollégáimmal már akkor elérjük célunkat, ha a jelen helyzetben ezt a parancsot hitelesen közvetítjük”. (Sztankay Ádám interjúja a lap nyomtatott számában olvasható)Az Új Színházban január 29-én, vasárnap is premiert tartanak: Jokum Rohde dán szerző Pinokkió hamvai című darabját, a színházstúdiósainak vizsgaelőadását Hargitai Iván rendezésében délután 15 órakor láthatja a közönség a Bubik István Stúdiószínpadon. A különös hangulatú, abszurd elemekben bővelkedő alkotás az emberi gonoszság gyökereit kutatja, s a hatalom és művészet, demokrácia és oligarchia, egyén és társadalom, bűn és bűnhődés kapcsolatát vizsgálja.

Az előadást követően 17 órától búcsúsétát, csöndes közönségtalálkozót rendeznek a színház barátai részére. Az Új Színháztársulata január 31-én elutazik Újvidékre, ahol a Szerb Nemzeti Színházban az Erdő című darabot játsszák, az Új Színház ezzel a vendégjátékkal búcsúzik.

(forrás: színház.hu, index)