Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Előadóművészet: nyílt levél

Csizmadia Tibor a miniszternek címzett – az MTI-hez is eljuttatott – pénteki levelében emlékeztet arra: nyáron komoly viták forrása volt, hogy az előadóművészeti törvény által a VI-os és a II-es kategóriába sorolt művészeti szervezetek számára az Előadóművészeti Tanács által javasolt 2010. évi működési támogatások harmadát a kultúráért felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium július végén zárolta.

Mint az MSZT elnöke hozzáteszi, már a működési a pályázatokat is későn írták ki, majd azok eredményének közzététele is késett.

Az ezt követően bejelentett zárolás nemcsak a független társulatokat érintette, hanem az előadóművészeti törvény alapján meghirdetett egyéb pályázatok – például a Katona József-, és a Weöres Sándor-pályázat, a hátrányos helyzetű önkormányzati színházak kompenzációs pályázata – révén szinte az összes előadóművészeti szervezetet – figyelmeztet az MSZT.

“Lassan itt az év vége, és minden szervezet és intézmény számára fontos, hogy a megítélt és betervezett támogatásához minél előbb hozzájuthasson. Ezért Miniszter úrtól ezúton kérünk tájékoztatást arról, hogy mikor várható a zárolások feloldása és a törvény szerint megítélt támogatások kifizetése” – zárul a Réthelyi Miklósnak szóló nyílt levél.

A Magyar Versmondók Egyesülete által működtetett Első Magyar Versszínház például abban a helyzetben van, hogy a színház novemberben lett két éves, ezért még nem pályázhatott alternatív színházként működési támogatásra, miközben a kulturális államtitkártól megvonták a saját keretének rendelkezési jogát, így gyakorlatilag pénz nélkül kellene megkezdenie a 2010-2011-es évadot. Erre pedig jobb híján nincsen mód. Az elvonások és az új kormányzati rendelkezések nagyon súlyosan érintik a kulturális, művészeti és közművelődési szférát.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

  • Hírek

    Haaland nem mindennapi könyv adománya

    By

    Miközben a világ Erling Haalandra a góljai miatt figyel, ő nemrég egy sokkal csendesebb helyen hagyott maradandó nyomot: egy könyvtárban.

  • Hírek

    Elhunyt Bak Róbert költő

    By

    Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top