Connect with us

Előadóművészet: kevesebb pénz

Hírek

Előadóművészet: kevesebb pénz

A jelenleginél alacsonyabb, de továbbra is törvényben rögzített költségvetési támogatásban részesítené az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába tartozó társulatokat, vagyis a független színházakat az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága által támogatott törvénymódosítási javaslat; szerdai ülésén a testület a Márai Programra szánt összeg növelését is támogatta.

A módosító javaslatot Kukorelly Endrével közösen beterjesztő Karácsony Gergely (mindkettő LMP) az ülésen emlékeztetett arra, hogy az előadóművészeti törvény jelenleg az önkormányzati színházakra fordított állami támogatások legalább 10 százalékát juttatja a VI-os kategóriának, a kormányzat tervei szerint azonban a kultúráért felelős nemzeti erőforrás miniszter a jövőben összegszerűen meg nem határozott “támogatásban részesíthetné” az érintett független társulatokat, táncszínházakat, befogadó színházakat.
A két ellenzéki képviselő most azt javasolta, hogy a legalább 10 százalékos helyett ezentúl fix 8 százalékos keret szerepeljen a jogszabályban.

“Az előadóművészeti törvény átfogó módosítása napirenden van, ezért meglepő, hogy a salátatörvényben jelentkezik ez a változtatás” – jegyezte meg Karácsony Gergely a kormány módosító javaslata kapcsán. Hozzátette: annak elfogadása esetén nem lenne garancia arra, hogy a független társulatok finanszírozáshoz juthatnának.

Hiller István szocialista képviselő, volt kulturális miniszter arról beszélt, hogy a kormány javaslata nemcsak számos magas színvonalú társulatot, hanem évi egymillió nézőt is támogatás nélkül hagyna. A képviselő felolvasta a Magyar Színházi Társaságnak a kormány tervezett lépését elítélő levelét.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton kultúráért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: nem igaz, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem kívánja támogatni a VI-os kategóriához tartozó társulatokat. Azt azonban elismerte, hogy a támogatás mértéke jelentősen csökkenne: az idei 2,3 milliárdról jövőre 1,1 milliárd forintra.

A bizottság elnöke, L. Simon László (Fidesz) szerint az LMP-s módosító javaslat nem jelent többletigényt a költségvetésre nézve, csak a színházi szférán belül változtatna az elosztási arányokon. A fideszes politikus saját módosító javaslatot is beterjesztett. Mint elmondta, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működését biztosító forrás (az ötöslottó játékadójának 90 százaléka) várhatóan jelentősen magasabb lesz a költségvetésben tervezettnél. L. Simon László ezért az előirányzat 400 millió forinttal történő megemelését indítványozta, hogy az NKA 600 millió helyett az eredetileg tervezett 1 milliárd forinttal indíthassa el az olvasás- és könyvkultúra fejlesztését célzó Márai Programot.

A bizottság mindkét módosító javaslatot támogatta.
Novák Előd (Jobbik) a szerdai ülésen Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója leváltásának kérdését is napirendre kívánta tűzni, a bizottság azonban ezt nem támogatta.

Ahogy arról beszámoltunk, a független színházak petíciót nyújtotak be és taáncskozást tartottak egy nappal a törvényjavaslat bizottsági tárgyalása előtt. “Ez a javaslat az elosztás és a tulajdonsemlegesség garanciáit törölné el a törvényből” – fogalmazott Fodor Tamás, a Stúdió “K” igazgatója. A rendező kiemelte: a jelenleg hatályos jogszabály széles körű konszenzus eredményeképpen született meg 2008-ban, és nem tartja szerencsésnek, ha azt a kormányzat a szakma megkérdezése nélkül módosítja.

A függetlenek információi szerint a függetlenek idei támogatásuk mindössze felére- negyedére számíthatnak.

“Ez nem a területen dolgozó kétezer ember egzisztenciális ügye, hanem az elmúlt húsz évben kialakult kulturális sokszínűséget, a modern színházi kultúrát veszélyezteti” – hangsúlyozta Fodor Tamás. Hudi László rendező, a Flórián Műhely vezetője arra figyelmeztetett, hogy a készülő módosítás ismét kettéosztaná a szakmát egy “hivatalos” és egy a politikának pénzügyileg kiszolgáltatott részre.

Valamennyi megjelent intézményvezető arról számolt be ugyanakkor, hogy már idei működési támogatásuk harmadának kormányzati zárolása is súlyos helyzetbe sodorta a függetleneket. Mint elhangzott, annak sem látják jelét, hogy a zárolt összegeket a költségvetés jövőre pótolná.

Magács László, a Merlin Színház igazgatója és Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője arról beszélt, hogy a VI-os kategóriába tartozó társulatok, intézmények tavaly 860 ezer nézőt vonzottak. Ebbe a kategóriába tartozik a prózai társulatokon kívül a táncegyüttesek 90 százaléka, a teljes kortárs táncélet, de a legtöbb gyermek- és ifjúsági színház is, többek között a Pintér Béla Társulat, a Szputnyik Hajózási Társaság, Bozsik Yvette Társulata, a Frenák Pál Társulat és az Artus Kortárs Művészeti Stúdió.

A Tűzraktért vezető Simor Ágnes tájékoztatása szerint a független társulatok jövőjéért aggódók blogot – hatoskategoria.blog.hu – indítottak, hogy a VI-os kategória melletti nyilvános kiállásra ösztönözzék a művészeti élet résztvevőit és a civileket. Az eddigi eredményekről szólva kiemelte: internetes petíciójukat már csaknem 3500-an írták alá, köztük igen sok “kőszínházi” szakember, és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei. Rácz Attila, a Hólyagcirkusz Társulat vezetője az eddig a törvényben meghatározott 10 százalékos határ ellen érvelő Magyar Teátrumi Társaság “támogató állásfoglalását” is kérte.

Mindemellett olyan színházak is vannak, akik még a VI-os kategóriában sem pályázhatnak, mert azt csak két éves fennállást követően engedi a jogszabály. Az Első Magyar Versszínházat például ezzel az indokkal fordították a kulturális államtitkársághoz, ahol viszont közölték, hogy az egyéni miniszteri keretek egy májusi kormányrendelet óta nem nyitottak. A színház ezért nem tud 2010-2011. évadjában új darabot színre vinni, az
egyébként sikerrel futó előadásokat játssza tovább – közölte Wiegmann Alfréd művészeti vezető.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Alacsonyan szállnak a stukkerek

    By

    Nagy csinnadrattával indul a Bujtor Filmfesztivál. Bujtor Balázs rendőr Zsiguliján gurul majd be a vörös szőnyeg elé Kardos doktor, vagyis Kern András augusztus 18-án csütörtökön, a Bujtor István Filmfesztiválon.

  • Hírek

    162 éve született a sikerszerző Gárdonyi

    By

    1860. augusztus 3-án született és 1922. október 30-án hunyt el a rejtőzködő, sikerszerző Gárdonyi Géza, az Egri csillagok szerzője. Egyike volt a 20. század elejének túlérzékeny, „kivonuló” alkotóinak, magát „kövek alatt nőtt...

  • Hírek

    Montágh Imre tragikus végű élete

    By

    Kisgyerekként lágerbe terelték volna, de a szüleivel megszöktek a halálvonatról. Aztán mikor végre mindenki megismerhette a helyes beszéd Paganinijét, egy tragikus baleset elvette tőlünk azt az embert, akinek még tízezreket kellett volna...

  • Egyéb kategória

    Versmondóból kulturális vezető

    By

    A kultúráért dolgozik tovább, ám helyettes államtitkári pozícióban Pataki András Jászai Mari-díjas, Radnóti-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének szakmai alelnöke.

  • Hírek

    104 film a Bujtor István Filmfesztiválon

    By

    Augusztus 18-tól ellepik a filmesek Balatonszemest. 147 nevezett alkotás közül 104 film került be a XIII. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába, s ezek közül 80 filmet meg is nézhet a közönség augusztus 18....

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top