Elment az egyik legnagyobb költőnk: Tandori

Meghalt Tandori Dezső, a magyar költészet egyik legnagyobb óriása. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas, József Attila-díjas és  Prima Primissima-díjas magyar költő, író, műfordító 81 éves volt. A hírt a család nevében a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia közölte az MTI-vel.

Életrajz eőltt álljon itt ez a részlet az 1997-es Pályáim emlékezetéből:

“Mielőtt Szpéróra rátérnénk

Ennek a könyvnek a

KEZDETE,

azt hittem eleinte

(kezdetben), csak az lehet, hogy

1938. december 8-án megszülettem

a Vöröskereszt kórházában (a Sportkórházban?), Budán, hazahoztak, és első v. második éjszakámat két összetolt fotelban töltöttem, nem a család szegénysége okán, csak, és aztán az ostromot a két fotel megúszta, de láttam őket, a 80-as évek elején, házunk előtt a lomtalanító autóra várni, támlájukat én törtem össze ráüldögélésekkel stb., az asztalon, mely mellett álltak soká, soká gombfociztam, első gombfoci-tanítómesteremtől lestem el az írás vágyát, meghalt (a vágy? a mester) (a vágy?), aztán iskolákat jártam, egyetem mellé főleg, inasiskolai pedellus lettem (nevelőtanár), majd felnőttoktató (1971 óta magam rabja, ld. a bécsi est, a sok fordított könyv kiterítve, Faulkner után szabadon, „Itt fekszem…” v. „Míg fekszem kiterítve). Míg fekszem kiterítve, folyton mindenféle egyebet is kell csinálnom, kellett mindig, míg feküdtem kiterítve (s mert nem „padlón voltam”, ez a „fekszem…” maga a cselekvés volt, a vágy, hogy ne kelljen cselekednem, hogy megszűnnöm lehessen stb., nem véletlen, ha valaki „Hamlet…” és „Rimbaud…” című, témájú könyvekkel kezdi), most ezzel a könyvvel megvagyok, nem tudom, hogy vagyok meg vele, jóban leszünk-e, talán a tarkasága miatt igen, a színes lapoknak úgy fogok örülni, mint madarak az ennek-annak, madár leszek rá, rá fogok egyszer erre a könyvre ülni, vijjogni és csiperegni fogok, és közben, mint valami Kafka-hősnek folyni fognak a könnyeim, csak mert ez papíron van, papír-szárazon. Ha ez szép élet volt, szép életem volt, s ha ez az lesz, az is lesz.”

Tandori Dezső Budapesten végezte gimnáziumi tanulmányait, majd magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett.

Nagyon fiatalon bekerült gimnáziumi tanárának, Nemes Nagy Ágnesnek írói-baráti körébe (Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával, Mándy Ivánnal s másokkal volt szoros kapcsolatban), s e körnek irodalmi-művészeti-filozófiai tájékozódása, ízlése s erkölcsi tartása igen nagy hatással volt írói pályakezdésére s választásaira – emlékeztet a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapja.

Voltak, akik mindjárt első kötete, az 1968-ban megjelent Töredék Hamletnekcímű után egyenesen „költészettörténeti fordulatot” emlegettek.

A hetvenes évektől kezdődően Tandori folyamatosan és igen sokféle műfajban publikált: jelentős érdeklődést és visszhangot váltott ki mind állandóan, kötetenként megújuló, folyamatosan új poétikákat kipróbáló költészete, mind széles körű, filozofikus esszéírása, mind sokoldalúan újító prózaírása, mind pedig a minimal art vagy a concept art felé tájékozódó képzőművészeti, grafikai tevékenysége.

1978-ban megkapta a József Attila-díjat. A hetvenes évek vége felé visszavonult az irodalmi élet nyilvánossága elől, s több mint tíz évig csak alkotásaival jelent meg a közönség előtt. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától kezdve ismét kilépett, személyében is, a nyilvánosság elé: sokat utazott, s gyakran fellépett irodalmi rendezvényeken is, melyeken saját műveinek meglepő és izgalmas interpretátoraként is bemutatkozott.

1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé választotta.

Tandori Dezső személyében olyan szabálytalan művész jutott el az idén a Kossuth-díjig, aki nem ismeretlen a költészettel amúgy nemigen foglalkozó, a külsőségek iránt viszont fogékony többség előtt sem. Az ítészek jobbára még ma sem tudják, hová is tegyék a verébsírkertet létesítő, detektívregényeket író, többféle művészeti ágat „összemosó”, de időnként a show-műsorokban is megforduló költőt. Így – hol dicsérve, hol kárhoztatva – főként művészeti szentségtöréseit sorolják

– írta a költőről a HVG, amikor 1998-ban, 60 éves korában Kossuth-díjat kapott.

Tandori Dezső:
Levél a fiatal költőhöz

Írod: nem mered megírni pecsétes
nadrágod, melyben épp csak leszaladsz
madarat etetni, s aztán, hogy éhes
leszel magad is, hát csak nem maradsz
ezen a parton, de buszra se ülsz,
átgyalogolsz a híd ködén, negyedfél
évtizedet magadra kerítettél,
megnéznéd, ki mondja, hogy mit „kerülsz”!

Megállsz a korlátnál, nézed a város
észak-nyugati felét; rejtezik.
Elgondolod mai utadat: átlós
irányban a külterületekig;
mi dolgod? mind menet közben akad,
és egyről se mondhatni: „erre lettél” –
valamit magad köré keritettél,
s még elkerülni sem bírod magad.

Már a házak. Gyógyszertár, két hiánycikk,
annál jobban örülsz, hogy tudsz helyet,
ahol mindkettő kapható. A másik
feladat: cserélni egy telepet,
mely azonnal bedöglesztette még
a szerkezetét is; de nem dühödtél
be, van nyugalmad, ha már keritettél,
a csere ténye neked már elég.

Egy melegszendvics. A Latin-negyedben,
Párizsban is érezted ezt az ízt.
De ha neked hét madár az „egyetlen”…!
S hiába akadna, akire bízd…
A városból azonnal hazajutsz,
még ha épp nem is nagyon igyekeznél.
Helyben-járatót, azt így keritettél –
hanem ha azt mondod, más kell: hazudsz.

Majd, utánuk! Akkor kezded a pályát,
onnét számolod felnőtt korodat;
leszel – csaknem hatvan… Nagyobbra váltják
az évek minden apró-dolgodat?
Van-e nagyobb, mint ez a bizalom,
hogy lesz terep, ha már nekieredtél?!
S még azt se mondhatni: elkeritettél
egy szép birtokot a domboldalon!

Miről is írtam neked levelet, mondd?
Miről írtam magamnak? Ki vagyok
ekképp? Megkettőz bármiféle szempont,
vagy tréfát űz velem rejtelmes ok?
Szólhatok veled – lassan hazaérsz! -,
s nem volt nélkülem, hogy felkerekedtél;
engem akárminek elkeritettél:
eltüntetlek, megszüntetlek, ha kérsz.