Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Siposhegyi Péter író

Hírek

Elhunyt Siposhegyi Péter író

Siposhegyi Péter 1957-ben született Kaposváron Erdős Péter néven. 1975-től a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult, majd 1978 és 1982 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemre járt filozófia szakra. 1983-tól 1984-ig a Játékszínben, 1984 és 1986 között a Népszínházban, 1986 és 1989 között pedig a Nemzeti Színházban dolgozott irodalmi tanácsadóként.

1984-től 1987-ig a Mozgó Világ folyóiratnak írt műkritikákat, majd 1988-tól a Kapu folyóirat munkatársa, majd főmunkatársa lett. 1991-ben a Pesti Hírlap rovatvezetőjeként dolgozott, 1991 és 1993 között a Magyar Nemzet, 1994 és 1995 között pedig az Esti Hírlap főmunkatársa lett. 1997-től politikaimarketing-tanácsadást is végzett, de közben folyamatosan dolgozott különféle színdarabokon, újságcikkeken.

Első drámáját, az egyfelvonásos A semmi ágánt 1986-ban mutatta be a József Attila Színház. Nevéhez fűződik a többi között a Hajdú Sándorral együtt írt Szevasz, tavasz!, a Csak egy tánc volt és a Mielőtt csillag lettem, amely a fiatalon elhunyt, világhírű színész, Viszockij életét dolgozza fel. Idén júliusban mutatták be Balatonföldváron a Balatoni gyöngyhalászok című vígjátékát, amely a 70-es, 80-as évek magyar tengerét idézte meg.
Nevéhez fűződik a Magyar Drámaíró Verseny, amelyen 1994 óta évente több szerző próbálja ki gyorsaságát és kreativitását, és mutatja meg, hogyan lehet egy újságcikkből egyetlen nap alatt színházi előadást létrehozni.

Több filmben is közreműködött, tanácsadóként dolgozott a Puskás Ferenc – Egy legenda életre kel című, 1997-es portréfilmben, valamint ő írta A Nagyúr – gróf Bánffy Miklós és a Négyes pálya című tévéfilmek forgatókönyvét is.

 Az 52 éves író, aki haláláig dolgozott, budaörsi otthonában hunyt el.

A Magyar Versmondók Egyesületével gyakorta dolgozott együtt Siposhegyi Péter. A Magyar Drámaíró Versenyt a Versmondók az egyik legjobb irodalomközvetítő kezdeményezésként tartják számon.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Kortárs versek játékosan

    By

    Az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával új, hiánypótló irodalmi munkafüzetet jelentetett meg az északkelet-magyarországi régióbán élő általános iskolás korosztály tagjai számára. 

  • Hírek

    Scherer Péteré a Páger Antal-színészdíj

    By

    Az elismerést hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban. Az immár 25. alkalommal megrendezett ünnepségen Scherer Péter az oklevél mellett Páger Antal, „Téni bácsi” – a...

  • Hírek

    Esterházy Péter otthona alkotóház lett

    By

    A Magyar Kultúra Napján ünnepélyes keretek között adták át Esterházy Péter felújított rómaifürdői otthonát, amely Vámos Miklós író kezdeményezésére, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának tulajdonosi szerepvállalásával, valamint a Market Építő Zrt. vezetésével 50 építőipari cég...

  • Hírek

    Elment Vajda Márta

    By

    Megrendülve, megtört szívvel, mély szomorúsággal tudatjuk, hogy életének 71. évében 2026. január 20-án elhunyt Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság örökös ügyvezető titkára.

  • Hírek

    Elhunyt a francia irodalom nagy alakja

    By

    Meghalt a kortárs francia irodalom és színház nagy alakja, avantgárd alkotója, Valère Novarina. A művész 78 éves volt.

To Top