Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Bucz Hunor

Hírek

Elhunyt Bucz Hunor

Életének 79. évében elhunyt Bucz Hunor a Térszínház alapító igazgatója. 1957–1963 között a József Attila Irodalmi Színpad tagja volt. 1960–1965 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1963–1964 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Egyetemi Színpad rendezője volt.

Bucz Hunor 1965–1969 között a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium tanára volt. 1969-ben megalapította a Térszínházat, melynek azóta is igazgató-rendezője. 1969–1971 között a budapesti József Attila Művelődési Központban népművelő volt. 1971–1973 között a Csepel Művek Munkásotthonában volt népművelő. 1973–1976 között a Pest Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben kriminálpedagógus volt. 1975–1978 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakán tanult. 1976–1978 között a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola oktatója volt. 1978–1997 között a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársa volt.

A Térszínház Jászai Mari-díjas alapító igazgatója, szeretett rendezőnk, Bucz Hunor 2022. március 3-án elhunyt.
Saját versével emlékezünk rá:
ELŐHANG
Ébrenléted előtt
Hallottad
Születésed előtt
Hallottad
Fogantatásod előtt
Hallottad
Minden életek előtt
Hallottad
A teremtés előtt
Hallottad
és ez a hang zeng
Kegyelmes Istenem
mindannyiunkban
Saját versét mondja ITT.
Forrás: facebook.com

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

To Top