Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

Hírek

Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

Tragikus hírrel zárja évadát a Vidám Színpad. Meghalt Böröndi Tamás, a teátrum igazgatója. Hatvanöt éves volt. Böröndi Tamás a Szomszédok című teleregénynek is köszönhette népszerűségét. A sorozatban 1989-99 között tanárt alakított, és a leggyakrabban Ivancsics Ilona, Jutka oldalán tűnt fel a sorozatban.

Böröndi Tamás 1955-ben született Budapesten. A Színművészeti Akadémia elvégzése után, 1980-ban a debreceni Csokonai Színház tagja lett. 1984-től a Fővárosi Operettszínházban, majd a Vidám Színpadon játszott, 2002-től szabadfoglalkozású művészként dolgozott különböző társulatoknál. A Rock Színház stúdiójában, illetve az Arany 10 musicalstúdióban zenés színészmesterséget tanított. Színházi fellépései mellett szerepelt több játék- és tévéfilmben, és alkalmanként szinkronizált is.

Eljhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója | BorsOnline -  Sztárhírek - Pletyka - Krimi - Politika - Sport

A Vidám Színpad 2013-tól új helyszínre, az óbudai EuroCenterbe költözött, ahol Böröndi Tamás lett a társulat igazgatója. Straub Dezső művészeti vezetővel folytatta azt a hagyományt, amit korábban Bodrogi Gyula teremtett meg. A színház vezetése és a színészet mellett díszlettervezéssel is foglalkozott.
Böröndi Tamás 2016 nyarán vette feleségül Götz Anna színésznőt.

(forrás:index.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    A szeretet versei és történetei

    By

    Exkluzív verses ajánlással juthatnak hozzá az érdeklődők a szeretet ünnepére készülve a szeretet könyvéhez a vers.hu oldalon. Lutter Imre: Ha szeretsz… című verses interjúkötetéhez egy különleges ünnepi idézetet dedikál a szerző mindenkinek, aki családtagjainak, barátainak vagy...

  • Hírek

    Király Viktor 15 – jubileumi koncert-show

    By

    November 25-én, szombaton este 7-kor különleges találkozásra invitálja Király Viktor a zene szerelmeseit, s azokat, akik kíváncsiak az amerikai és a hazai zenei élet izgalmas kulisszáira. Pályafutásának fontos állomása a 15 éves...

  • Hírek

    Lemondott Vidnyánszky Attila

    By

    Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán.

  • Hírek

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

    By

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díját november 10-én, pénteken délelőtt dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyújtotta át Zalán Tibornak a Győri...

  • Hírek

    Meghalt Reményi József Tamás

    By

    2023. november 10-én, ma hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus, többek között a Mozgó Világ, a Filmvilág, a Magyar Rádió, a Holnap és a Palatinus Kiadó egykori szerkesztője, a Litera...

To Top