Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Együtt a konkurens sorozatsztárok

Aradi Balázs a Barátok közt fiatal sztárja, Kinizsi Ottó és Turek Miklós nemrég búcsúzott szereplők, Tallós Rita, a Jóban Rosszban egykori színésze, Pregitzer Fruzsina és Kézdy György, a Szomszédok teleregény művészei először lépnek fel egy helyen. A pénteken induló Kaleidoszkóp VersFesztivál közel száz művészt gyűjtött maga köré, igazi színházi és zenei csemegék várják a közönséget a hétvégén Budapesten, a Casa de la Músicában – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató.

A zenei programokon fellép többek között a Csillag születik műsorából is jól ismert Kávészünet együttes, a Kosbor Trió, a Göncölszekér együttes, Gerendás Péter, az Aphonia-Sajtkukacz, az Újhold zenekar, Szennik Gábor basszusgitáros, a Kor-Zár zenekar, valamint Bakos-Kiss Gábor operett-musical színész. A verszene, a sanzonok és a világzene mellett versszínházi előadások és a költészet számos formája színpadra kerül, van miből válogatni.

A hétvégén, október 15-én és 16-án, szombaton és vasárnap már kora délelőtt, 9 órától kezdetét veszi a VersFesztivál versenyprogramja, amelyben ismert és népszerű színészek, előadóművészek és zenészek lépnek színpadra, és egyben ringbe a rangos Kaleidoszkóp-díjért. Önálló és társas előadóestek, performanszok, költészet ihlette mozgásszínház, verszenei koncertek, klasszikus és kortárs versmondás várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap a fővárosban, a Vas utcai Casa de la Músicában. Magyarországi színházak mellett a Felvidékről, Erdélyből, a Kárpátaljáról és a Vajdaságból is érkeznek társulatok és zenekarok. Az egyéni előadók között olyan neves művészek vannak, mint Kézdy György, Turek Miklós, Pregitzer Fruzsina, Gerendás Péter, Bakos-Kiss Gábor, Pálfy Margit, Gál Tamás, Tallós Rita és Murzsa Renáta. Versenyez többek között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a losonci Kármán József Színház, a budapesti Holdvilág Kamaraszínház, a Hangulat Társulat és a Tárt Kapu Színház, a celldömölki Soltis Lajos Színház, az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Társulat, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, a verszenekarok között pedig láthatjuk a Csillag születik műsorából is jól ismert Kávészünet együttest, a Kosbor Triót, a Göncölszekér együttest, az Újhold zenekart, Szennik Gábor basszusgitárost és a Kor-Zár zenekart is. Az október 15-i hétvégén mindként nap már reggel 9 órakor elkezdődik a versenyprogram, és egészen éjszakába nyúlóan szórakozhat a közönség.

Pénteken Bella István Kossuth-díjas költőre emlékezik a VersFesztivál. Az egykori fővédnök tiszteletére a Magyar Versmondók Egyesülete, a Magyar Írószövetség és Erzsébetváros Önkormányzata 17 órakor emléktáblát avat a költő háza falán, Budapesten, a 7. kerületi István utca 12-ben. Zayzon Márta újságíró, a költő özvegye, Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnöke mellett Lutter Imre előadóművész, fesztiváligazgató emlékezik délután 5-kor. Este 7 órakor pedig már a Casa de la Músicában láthatja a közönség az Első Magyar Versszínház „Egyszer egy évben játszani kéne…” című versszínházi ősbemutatóját, amit Bella István és Buda Ferenc költészetéből rendezett Bakos-Kiss Gábor színművész, a debreceni Csokonai Színház társulati tagja, és szerepet kapott benne Aradi Balázs, a
Barátok közt sztárja és az Egyesület növendéke is. A Vidnányszky Attila stílusjegyeit is tükröző előadást követően Vasy Géza irodalomtörténész, az Írószövetség korábbi elnöke és Turczi István költő, a Versmondók irodalmi alelnöke beszélget a Hetek költői csoportosulás élő tagjaival, Ágh István, Buda Ferenc és Serfőző Simon költőkkel, az Aphonia-Sajtkukacz együttes részvétele mellett. A program mindenki számára nyitott és ingyenes.

A részletes program és a jegyinformáció a www.versfesztival.hu honlapon található.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top