Barion Pixel
Connect with us

Egy nap alatt közel 120 ezren kattantak rá a verses vírusvideóra

Hírek

Egy nap alatt közel 120 ezren kattantak rá a verses vírusvideóra

Szórakoztató, de nagyon komoly üzenetet fogalmazott meg Lutter Imre a Facebook oldalán közzétett VÍRUS videójában, amit egy nap leforgása alatt közel 120 ezren néztek meg. A vers idézetekkel teletűzdelt videóban a versmondó művész azt is bemutatja, mit kezdhet magával az ember odahaza, de nyomatékosan kéri, hogy mindenki maradjon is otthon.

Lassan másfél hete tart a hatóságok által kért otthoni karantén. A szakértők szerint fontos, hogy ilyenkor produktívan foglaljuk el magunkat, ugyanakkor a kikapcsolódásra és a szórakozásra is fordítsunk elég időt. Erre kínál többféle megoldást az ismert versmondó művész, Lutter Imre VÍRUS videójában, amelyben a kulisszák mögül jelentkezik és humorral próbál segíteni az emberek bezártság érzetén.

A videóban szobabiciklizik, virágot gondoz, zongorázik, előszedi a családi albumokat, olvasásra, filmnézésre és zenehallgatásra buzdít, és feltűnik kiskutyája, Masni, a „torzonborz hercegnő”, akivel most több időt tud együtt tölteni, mint máskor. A videót egy nap alatt közel 120 ezren nézték meg és több százan megosztották.

Lutter Imre a járvány kitörésekor elhatározta, hogy minden nap egy versvideóval segít oldani az otthoni karantén által előidézett feszültséget, szorongást, vagy a feltörekvő unalmat.

A „Vers – mindegy, kinek” című sorozata hónapok óta fut a YouTube-on, de most napi rendszerességgel láthatunk ehhez hasonló videókat, amiket a Facebook oldalán is megoszt. A most közzétett VÍRUS videóban hangsúlyozza: átérzi, milyen az, amikor nem láthatjuk szüleinket, szeretteinket, hiszen az ő rokonai is több száz kilométerre élnek tőle, vidéken. Mégis, bármennyire hiányoznak a szülei, akik már nem fiatalok, a nővére és családja, felelősségteljesen kell gondolkodnia és nem sodorhatja őket veszélybe azzal, hogy hazalátogat. “Én is aggódom tiszta szívvel, mint József Attila, és nem szeretném, hogy a végén arról szóljon a versem, hogy “Nincsen apám, se anyám, se Istenem, se hazám.” – mondja a művész.

A videó itt érhető el:

https://www.facebook.com/watc/?v=1627733940707185

A járvány idejére az előadóművész műsorvezető élő online vers kívánságműsort is indított, a “Vers – mindegy kinek” sorozat versei és a hozzá kapcsolódó beszélgetések pedig a művész közösségi oldalai mellett a közmédia M5 csatornájának távoktatási programjában, a Felsős című műsorban is megnézhetők, minden hétköznap, több alkalommal. A kedélyjavítónak is szánt versek, versfilmek és beszélgetések hatékony segítséget tudnak nyújtani az érettségire készülő diákoknak éppúgy, mint az otthoni karanténban veszteglő családoknak és egyedülállóknak. Emellett az ATV Sorok között Lutter Imrével című műsorának rendhagyó játékai is az online térbe kerülnek, ahol a sztárvendégek, köztük Caramel, Nagy-Kálózy Eszter, Jakupcsek Gabriella vagy Kovács András Péter – Lutter Imrével közösen állnak kihívás elé.

A verses tartalmak, versfilmek az alábbi oldalakon találhatók meg:
Facebook: www.facebook.com/lutterimredr/
YouTube: www.youtube.com/lutterimredr

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

To Top