Barion Pixel
Connect with us

Édes hazám-est a Radnótiban

Hírek

Édes hazám-est a Radnótiban

Édes hazám-estet rendeznek a Radnóti Színházban 2012. november 13-án; a Magvető Kiadó kötetének verseiből és az azóta született egyéb közéleti költeményekből kínálnak ízelítőt színészek és zenészek aktív közreműködésével.

Az Édes hazám című versantológia napjaink és a közelmúlt közéleti-politikai költeményeiből ad bő válogatást, kirajzolva az elmúlt két évtized ellentmondásos történetét.

Az Édes hazám – közéleti-közérzeti költészet a Magvető Kiadó kötetéből című esten Csengery Kristóf, Csoóri Sándor, Erdős Virág, Gergely Ágnes, Kántor Péter, Kemény István, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Marsall László, Nádasdy Ádám, Orbán Ottó, Parti Nagy Lajos, Petri György, Szálinger Balázs, Szilágyi Ákos, Térey János és Tóth Krisztina művei hangzanak el.

Az eseményen a színház művészei lépnek színpadra: Adorjáni Bálint, Bálint András, Csomós Mari, Szávai Viktória és Szervét Tibor, emellett közreműködik Bárdos Deák Ágnes, Bujdosó János, Kemény Lili, Kemény Zsófi és Kollár-Klemencz László is.

A Radnóti Színház novemberben egy másik különleges esttel is várja nézőit: a Libikóka – Krizsó Szilviával fent és lent című produkciót november 12-én, hétfőn láthatja a közönség.

Krizsó Szilvia újságíró, televíziós műsorvezető vendége ezúttal Müller Péter Sziámi, a magyar alternatív zenei élet meghatározó személyisége és Jaksity György közgazdász, üzletember. Az esten Darvas Ferenc zongorán játszik és a Radnóti Színház művészei is közreműködnek.

„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem” – állítja a híres sláger és Krizsó Szilvia, az est házigazdája is, aki vendégeit sikerről és kudarcról faggatja. Az est könnyű anekdotázást és őszinte vallomásokat kínál, „elsöprő győzelmek és csúfos bukások története meglepetésekkel – a közönség és a vendégek számára is”.

(forrás: MTI, fotó: Kultúra.hu)

 

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top