Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Simor Ottó is elment

A Jászai-díjas Érdemes művészt, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagját november elsején, nyolcvanhat éves korában érte a halál. Színészként, versmondóként is kiváló művész volt. Mindkét színháza saját halottjának tekinti.

Simor Ottó 1926-ban született, Budapesten. Fiatalon, tizenhét évesen végzett az Országos Színészképző Egyesület iskolájában. Pályafutását vándorszínészként a Hajdúsági Kerületek Színházában kezdte, bejárta Hajdú-Bihar településeit. Volt ígéretes, fiatal bonviván Budapesten, Kellér Dezső társulatában, ahol Salamon Béla volt az egyik támogatója, pártfogója. Ő játszotta először 1945 után Edvint a Csárdáskirálynőben, Kellér Dezső átdolgozásában.

Simor Ottó

Első igazi sikereit Miskolcon érte el, ahol az egész város szeretetét élvezhette. Debrecenbe 1958-ban, Szendrő József, a Csokonai Színház akkori igazgatójának hívására érkezett. A cívis városban kipróbálhatta magát szinte minden műfajban, Bob hercegtől Volponéig, János Vitéztől Liliomfiig. Az 1980-as évek elején szerződött a “szomszédvárba”, s töltött egy tartalmas évtizedet Nyíregyházán, ahol olyan alakítások fűződtek a nevéhez, mint Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művének Turaija, vagy Moliere Úrhatnám polgárának címszerepe. 1991-ben ismét a Csokonai Színházhoz szerződött, kisebb-nagyobb karakterszerepek után 2008-ban búcsúzott a színpadtól.

További fonatosabb szerepei: Kukorica Jancsi (János vitéz), Danilo (A víg özvegy), Orlovszky Alfréd, Eisenstein (A denevér), Petruchio (A makrancos hölgy), Higgins (My Fair Lady).

Simor Ottó november elsején, nyolcvanhat évesen hunyt el.

(forrás: fidelio.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top