Barion Pixel
Connect with us

Meghalt Vallai Péter

Hírek

Meghalt Vallai Péter

A Vígszínház honlapján közzétett gyászhír szerint Vallai Péter Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház tagja november 6-áról 7-ére virradó éjjel, életének 66. évében váratlanul elhunyt. A színház mellett számos költészeti performansz és verses est fűződik a nevéhez, a versmondó előadóművészet kiemelkedő alakja volt.

Vallai Péter Budapesten született 1946. november 25-én. A Vígszínház honlapján található életrajz szerint 1969-ben, a Színművészeti Főiskola után a Thália Színházhoz szerződött, majd 1976-tól a Pécsi Nemzeti Színház, 1981-től a győri Kisfaludy Színház, 1982-től a szolnoki Szigligeti Színház művésze volt. 1987-től a Vígszínház társulatának tagja volt.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Vendégművészként játszott az Egyetemi Színpad, a veszprémi Petőfi Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a debreceni Csokonai Színház, az egri Gárdonyi Géza Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Merlin Színház, az RS9 Színház, az Éjszakai Színház, a szolnoki Szigligeti Színház és a Magyar Színház produkcióiban. Klasszikus és kortárs költők-írók műveiből készített előadóesteket.

Állandó fellépője volt a Parnasszus költészeti folyóirat lapszámbemutató estjeinek, különböző költészeti találkozókon, vers- és prózamondó eseményeken, emlékesteken vett részt, és saját előadóesteket is tartott. Egyéni versmondása sajátos stílusjegyei miatt is felejthetetlenek. A Klubrádió legújabb közéleti versmondás-sorozatának részese.

Jelenleg A padlás, a Képzelt beteg, a Lenni vagy nem lenni és a Rómeó és Júlia előadásokban játszott a Vígszínházban és a Pesti Színházban.

Mintegy húsz filmben és tévéjátékban szerepelt, köztük Enyedi Ildikó Bűvös vadász-ában, a Szerelem első vérig-ben, a Sorstalanság-ban és a Casting minden-ben. 1981-ben Jászai Mari-díjat, 1989-ben és 2006-ban pedig Ajtay Andor-emlékdíjat kapott.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top