Barion Pixel
Connect with us

Digitalitális irodalom

Hírek

Digitalitális irodalom

Elkészült a délvidéki magyar kulturális élet dokumentálására és bemutatására hat éve alapított zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) következő hat évre szóló stratégiai és digitalizálási terve.

“Most fejeződött be három vajdasági irodalmi folyóirat, a Létünk, a Kalangya és a Híd digitalizálása. A Létünk esetében ez négy évtizedet jelent, tavaly ugyanis már a 40. évfolyamába lépett a lap. Az 1934-ben alapított Híd pedig a Kárpát-medence legrégebbi irodalmi folyóirata” – mondta el az MTI-nek Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója az intézet munkájának részleteiről, hozzátéve, hogy a közeljövő nagy feladatainak egyike a legnagyobb délvidéki magyar nyelvű közgyűjteményt magába foglaló Szabadkai Városi Könyvtár anyagának digitalizálása lesz.

A digitalizálást elsősorban a VMMI munkatársai végzik, ugyanakkor a szabadkai anyag esetében helyben, a könyvtárosok közreműködésével zajlik majd az állomány elektronikus feldolgozása.

Most elkészült stratégiájának és digitalizálási tervének megfelelően a VMMI eddigi feladatainak megfelelően a következő hat évben is folytatja a vajdasági magyarság szellemi örökségének összegyűjtését és rendszerezését, hogy a kutatók és az érdeklődők számára elérhetővé tegye (http://adattar.vmmi.org/).

A könyveket, folyóiratokat és egyéb nyomtatott kiadványokat, valamint a Vajdaság magyar népzenekincsét magába foglaló, elektronikus úton is elérhető gyűjtemény a tervezett egységes Kárpát-medencei adatbázis része lehet.

Hajnal Jenő elmondta még, hogy a digitális feldolgozással a legkisebb szórványtelepülésen élő magyarok számára is igyekeznek elérhetővé tenni a kulturális értékeket.

A VMMI a délvidéki magyarság részleges kulturális autonómiáját képviselő Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdaság Tartomány közös alapításában működik 2006 óta Zentán.

(forrás: prae.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Kulka János lett a Nemzet Színésze

    By

    Kulka János Budapesten született 1958. november 11-én, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Ma a március 30-án elhunyt Tordy Géza helyére választották meg...

  • Hírek

    Kovács András Ferenc Költészeti Díj

    By

    A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

  • Hírek

    A költészet élmény, segítség, menedék

    By

    Lutter Imrét versek keltik, s versekkel fekszik – számára minden egyes nap a költészet ünnepe. Zelk Zoltán gyerekverseivel érkezett meg a költészet Lutter Imre életébe, aki már nagyon fiatalon ráébredt arra, hogy...

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

To Top