Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Dickens kontra Facebook

Dickens, Shakespeare, Keats egyre inkább vesztésre áll olvasottságban Nagy-Britanniában a világhálóval szemben, főként a Facebook és a Twitter közösségi honlapok ellenében.

A legutóbbi szigetországi felmérésből – amely 18 ezer 8 és 17 év közötti gyerekre terjedt ki – az derült ki, hogy a megkérdezettek fele sem olvas el havonta egy könyvet az iskolai kötelezőkön kívül. Ehelyett a gyerekek írott szavas világa zömmel a közösségi honlapok, mobiltelefonos üzenetek, elektronikus levelek olvasásából, illetve írásából áll. Az adatokból kiviláglott, hogy a nagyobb diákok még kevesebbet olvasnak, mint a kicsik.

A folyamat azzal fenyeget, hogy egyre több lesz Nagy-Britanniában az írott szöveggel komolyan küszködő felnőtt, pedig arányuk jelenleg is már 16 százalék feletti – hangsúlyozta a felmérést végeztető National Literacy Trust nevű szervezet, megjegyezve egyúttal, hogy az eredmények alapján hatalmas kihívás eleget tenni a brit oktatásügyi miniszter közelmúltbeli javaslatának, amely szerint minden 11 évesnél idősebb diák olvasson el évente félszáz könyvet.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top