Barion Pixel
Connect with us

Diákköltőket díjaztak Sárváron

Hírek

Diákköltőket díjaztak Sárváron

Több mint háromszázan mérték össze tudásukat és tehetségüket vers, próza és tanulmány kategóriákban idén az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete által meghirdetett 36. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázaton, amelynek díjkiosztó gáláját csütörtökön rendezték meg Sárváron. A legjobbnak választott költő Polák Péter lett.

A több mint 300 pályázat beküldője közül a legjobb ötven pályázót hívta meg a zsűri Sárvárra, ahol a két és fél napos műhelymunka során a zsűri tagjai megbeszélték a diákírókkal az alkotásaik erényeit, hibáit, kiértékelték beküldött írásaikat.

A találkozónak az idén a sárvári Nádasdy-vár adott otthont – mondta el az MTI-nek Mezey Katalin, az Írók Szakszervezetének főtitkára, a rendezvény főszervezője.

Vers kategóriában aranyoklevéllel jutalmazta a zsűri az ongai Polák Péter pályaművét, ezüstoklevélben részesült a budapesti Kemény Zsófi és a szerbiai Topolyáról Víg Ferenc. Bronzoklevelet kapott Purosz Leonidasz Szegedről és Török Anna Budapestről.

Próza kategóriában első díjat nyert, vagyis aranyoklevelet szerzett Máté Gabriella Budapestről, ezüstoklevéllel jutalmazta a zsűri a pécsi Vida Kamillát, valamint a budapesti Purebl Saroltát.

Tanulmány kategóriában aranyokleveles lett a Zala megyei Rezi községből Tóth Roland, ezüstoklevelet kapott Győrfy Hajnalka a székelyföldi Barótról és Nyikó Anetta a szintén székelyföldi Székelyszáldobosról. A bronzoklevelet Paluska Zsuzsanna vehette át, aki a felvidéki Révkomáromból érkezett.

Az előzsűri és zsűri tagjai volt Baán Tibor költő, tanár, Bertha Zoltán irodalomtörténész, Gere Zsolt irodalomtörténész, Jámborné Balog Tünde prózaíró, Mezey Katalin költő, szerkesztő, Szénási Zoltán irodalomtörténész, Papp Márió költő, szerkesztő és Vörös István költő, műfordító.

(forrás: prae.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

To Top