Barion Pixel
Connect with us

Csődtől jön a gond: színházi poklok

Hírek

Csődtől jön a gond: színházi poklok

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium nyilvánosságra hozta a független színházak támogatására meghirdetett pályázat eredményét, amelyet még júliusban kellett volna megtennie. A döntés szegedi alkotóműhelyeket is érint. 66 %-ot kapnak.

A megszorítás 5 szegedi egyesületet érint: a MASZK Egyesület, a Szegedi Kortárs Balett, a Focus Műhely, a Pinceszínház, és a Metanoia Atropedia sorsa is a jövő kérdése, ki tudja mire lesz elég a megítélt 66 %.

6 kategória szerint támogatják ma a színházakat, ebből az első 5 kategória megkapta a kért támogatásokat, csupán a 6-os kategória finanszírozását akarták – a korábbi hírek szerint – 50 %-al csökkenteni. „Ez teljességgel elfogadhatatlan” – jelentette ki Balog József a MASZK Egyesület művészeti igazgatója egy korábbi interjúban, és sokszor hangot is adott nemtetszésének. Sőt a 20. Thealter zárónapján egy petíció is kézről kézre járt. Több mint 100-an írták alá azt, amelyben az érintett szegedi egyesületek tiltakoznak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium döntése ellen, miszerint idén csak a működési támogatás 50%-át kapják meg a 6-os kategóriába tartózó színházi és táncművészeti csoportok.

Ehhez képest a minisztérium a 66 % mellett döntött:

A 2010. évi költségvetéssel összefüggő egyes feladatokról szóló 1132/2010. (VI. 18.) Korm. határozat tárcánként meghatározott összegű zárolást rendelt el a fejezeti kezelésű előirányzatokból. Ennek értelmében a pályázaton megítélt támogatási összegek 34%-a zárolásra kerül, a szerződéskötést követően a megítélt összegek 66%-a kerülhet utalásra.

A döntés szerint így például a MASZK Egyesület a kuratórium által javasolt és megítélt összeg – 22 millió forint – 66 %-át, azaz 14 millió 520 ezer forintot kapnak a 2010-es évre. 7,5 millió forint zárolva lett. A Focus Műhely 7 millió forintot kapott volna, ebből viszont közel 4,5 milliót kapnak az idei évi működésre.

A VI. kategóriába tartozik a magyar tánc és színházművészet színe java, összesen 108 alkotóműhely, ami több mint 2000 művészt és művészeti munkatársat jelent – az ő életük került most kilátástalan helyzetbe. A független színházak egyetlen esélye, ha rövid időn belül támogatókat találnak. Viszont, ahogy azt Andaxínház egyik színésze mondta nekem még a Thealteren: „a pénzes bácsik egyelőre sehol…”

A Tünet Együttes 8 éves működés, számos hazai és nemzetközi színházi siker után felmond művészeinek, mert nem kapnak állami támogatást.

A döntést az indokolja, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2010. július végéig sem tette nyilvánossá az Előadó-művészeti Tanács (EMT) június közepén tett javaslata alapján hozott döntését a társulat éves működési támogatásáról. A társulat kritikus helyzete a teljes független kortárs színházi és táncterületre kiterjed. A 97 pályázó társulat és befogadó hely mindmáig nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy miért késik az eredményhirdetés és mikor kapják kézhez a 2010 januárjától esedékes támogatási összeget.

A Tünet Együttes mindent meg fog tenni azért, hogy fennmaradjon és művészeit újra szerződtesse. A jövő évadban elsősorban azokat a társadalmi, pedagógiai célú tevékenységeit fogja korlátozni, amelyek nem termelnek bevételt: ilyen például beavató Kortárstánc-iskola projektje; ilyenek a jótékonysági előadások, a kortárs művészetet népszerűsítő utcai akciók, és ilyen a társulat tagjainak szakmai továbbképzése is. A társulat továbbá csökkenteni fogja nem megtérülő előadásait: ez főként a szegényebb vidéki befogadó helyeket érinti majd, ahová a kortárs művészet egyébként is nehezen jut el, illetve azokat a budapesti játszóhelyeket, amelyeket szintén elvonás sújt.

A Radikális Szabadidő Színház vezetőjével, Formanek Csabával készült interjút itt olvashatják: HVG online – Tűzraktér

A VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak támogatására megítélt pályázat eredményei ide kattintva nézhetők meg!

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

  • Hírek

    Quentin Tarantino színházba költözik

    By

    Színdarabbal folytatja pályafutását a kultikus amerikai filmrendező, Quentin Tarantino: a műből készült előadót várhatóan 2027 januárjában mutatják be Londonban – értesült a Deadline. A rendező már tavaly nyáron jelezte, hogy a darab...

To Top