Barion Pixel
Connect with us

Csángó gyerekek versenye

Hírek

Csángó gyerekek versenye

Tízedik alkalommal rendezték meg szombaton a csángó gyermekek versmondó versenyét Szépfalun, azaz Frumószán. A csángómagyar oktatás az elmúlt másfél évben drasztikus átalakításon esett át, de a tanárok odaadásának és a diákok lelkesedésének köszönhetően továbbra is tanulhatnak magyarul a Kárpát-medence túlsó oldalán.

A Bákó megyei Frumószán 26 település 52 általános iskolás diákja gyűlt össze, hogy egy előzetes válogató után a döntőben is megmérettessék magukat. Az alsó és felső tagozatos gyermekek külön csoportokban indultak, a zsűritagok között volt Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője is, miután a rendezvény szervezőit a magyarországi párt évek óta támogatja.

Magyar elnyomás és román tolerancia

Fotó: Kató AlpárAkik ismerik Csángóföld helyzetét, tisztában vannak vele, hogy az itt tanító – jórészt anyaországi és székelyföldi – pedagógusok, illetve szakképesítés nélküli tanító bácsik és nénik sziszifuszi küzdelmet vívnak, hogy a Kárpát-medencén kívülre szakadt, gyenge identitású csángó közösség rohamos asszimilációját lassítsák. Ma már alig találni olyan iskolát, ahol a gyerekek a szünetben magyarul beszélnek egymással, nem volt ez máshogy a szavalóverseny idején sem, ahol magyar versek szavalása után a diákok többsége az udvaron románul fogócskázott egymással.

Fotó: Kató Alpár

Felsősök

Fotó: Kató Alpár

…és alsósok

A csángók anyanyelvhasználatát az állam és az egyház évtizedeiken át egyaránt elnyomta, és a gyermekeiket magyar iskolába írató szülőket a mai napig minimum rosszallás vagy értetlenség fogadja a román fél részéről. A román nyelvtenger közepén magyarul (még inkább: „csángósul”) beszélő népesség eredetére a legabszurdabb hivatalos magyarázatok születtek.

Anghel NăstaseEzért is volt fontos, hogy a versmondó versenyen Anghel Năstase, Bákó megye kisebbségért felelős tanfelügyelője is megjelent, aki a helyszínen győződhetett meg a rosszindulatú híresztelések ellenkezőjéről. A tanfelügyelő köszöntőjében a népek egymás iránti tiszteletének fontosságára hívta fel a figyelmet, továbbá hangsúlyozta, hogy a Bákó megyei csángó oktatás feltételei biztosítottak. Kérdésre Năstase elmondta, a csángómagyar mellett a cigány kisebbség tartozik hatáskörébe, utóbbival állítása szerint nincsenek problémák (Romániában a Magyarországon nemrég elfogadott törvényhez hasonlóan megvonható a segély, ha a szülő nem járatja iskolába gyermekét.)

Küzdelmes, de szép hivatás

Amint arról az Alfahír többször beszámolt, az utóbbi másfél évben jelentős változásokon ment keresztül a csángómagyar oktatás. A programot az ezredforduló óta a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) irányította, amelynek vezetőitől a magyar kormány 2011 nyarán megvonta a bizalmat, hivatkozva a szervezet átláthatatlan gazdálkodására, valamint a visszaélések gyanújára. A feladatot 2012 februárjában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségére (RMPSZ) vette át, amely kiszámíthatóbb és olcsóbb működést hirdetett. A Jobbik a felülről kierőszakolt átszervezés kapcsán aggodalmának adott hangot, ugyanakkor jelezte, hogy a csángó oktatás ügyét jövőben is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja.

Az őrségváltás ellenére a tanárok odaadóak és a diákok lelkesek, legalábbis a szavalóverseny a külső szemlélőnek ezt mutatta. Egyes oktatók a rendszer leépüléséről számoltak be, és tanárok tömeges távozásától tartanak, mások úgy látják, jó irányba tartanak a dolgok, és a programot nem fenyegeti semmilyen veszély. Abban azonban mindannyian egyetértettek, hogy a csángó gyermekek oktatása kihívásokkal teli, küzdelmes, de szép hivatás.

Fotó: Kató Alpár

Csángó versmondók székely mesét hallgatnak, amíg készülnek az oklevelek

Fotó: Kató Alpár

Csángó népviseletbe öltözött leányok

Márton Attila bízik abban, hogy ha jól gazdálkodnak, hamarosan két új helyszínen, Szőlőhegyen és Újfaluban is magyar oktatást tudnak indítani, a csángó egyetemisták ösztöndíj programját pedig a középiskolásokra kívánják kiterjeszteni.

Fotó: Kató Alpár

A két első helyezett

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top