Barion Pixel
Connect with us

Bajor Imre lánya is indul a Bujtor Filmfesztiválon

Hírek

Bajor Imre lánya is indul a Bujtor Filmfesztiválon

Elképesztő ütemben fejlődik a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivál. A szakma idén talán egyetlen komolyabb hazai mustráján száz alkotás közül válogat majd a zsűri augusztusban, Balatonszemesen.

A 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas sztárról elnevezett fesztiválon több fiatal tehetség is bemutatkozik, köztük a néhai Bajor Imre lánya, Bajor Lili, akit a Rubens lány című film testképzavaros főszereplőjeként láthatunk. A versenyprogram része Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter fiának, Olivérnek Emma című filmje, amely az iskolai kiközösítés témáját dolgozza fel. Az indulók között Oscar-díjast is találhatunk: itt debütál Deák Kristóf Foglyok című filmje, amely 1951-ben játszódik Budapesten.

Telt házzal indult a Bujtor Filmfesztivál

Dr. Lutter Imre, a fesztivál igazgatója idén különösen nagy érdeklődésre számít.

– Legalább tízezer embert várunk. Tavaly telt házzal mentek a vetítéseink, idén is hasonlóra számítunk. Bujtor életműve annyira szerteágazó volt, hogy minden részének szeretnénk teret adni a fesztiválon, így a filmes és színházi produkciók mellett lesz vitorlázás is, de Ötvös Csöpi kedvenc ételeiről se feledkezünk meg – mesélte Lutter, aki azt is elárulta, hogy nőhette ki ilyen gyorsan magát a filmes mustra.

– Itt nem csak átadjuk a díjat és elfogyasztjuk a vacsorát. Minden filmet kiváló szakemberek néznek meg és elemeznek, és a véleményünket meg is osztjuk az alkotókkal.

(forrás: borsonline.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Balázs László Gábor emlékest

    By

    Balázs László Gábor versmondóra emlékezik egy esztrád műsorral Kellár F. János Immánuel művésztársakkal, Pomázon. A Magyar Versmondók Egyesületének oszlopos tagja a közelmúltban hunyt el, hosszantartó, méltósággal viselt, súlyos betegsége után.

  • Hírek

    A Royal Academyn egy magyar fiatal

    By

    Mindössze 8 kiválasztott diák egyikeként, egyedüli magyar résztvevőként kezdi meg tanulmányait ősszel a Royal Academy of Dramatic Art frissen indított drámaíró mesterképzésén Farkas Dorka. A fiatal alkotó számára nem idegen a szigetország...

  • Hírek

    Elhunyt Kemsei István

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. augusztus 11-én elhunyt Kemsei István (1944–2025) költő, esszéista, kritikus.

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

To Top