Barion Pixel
Connect with us

Szobrot kapott Csukás István

Hírek

Szobrot kapott Csukás István

 

Balatonszárszó, Csukás István második otthona, a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt. Az alkotás a színház bejárata előtt áll.

A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában.

Balatonszárszón kapott szobrot a nagy magyar mesemondó, Csukás ...

„Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével.” – mondta Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára.

Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt. „Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte” – mondta.

Szobrot kapott Csukás István Balatonszárszón - kultúra.hu

A településen ennek több évtizedes hagyománya van a kultúra irányába mozdulásnak, ami már megnyilvánult a József Attila kultuszban és a közelmúltban átadott „vers utcában”, amelynek nyolc állomásán a magyar irodalom gyöngyszemeit mutatják be – emelte ki Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője. Csukás István közkedveltségének titkát négy fontos dologban látta a politikus: a profizmusában, az alázatában, a közönsége és olvasói iránti tiszteletében, valamint témaválasztó képességében.

(forrás:fidelio.hu)

(fotó:vasarnap.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top