Hírek
Az olasz versei
Nemrégiben jelent meg az Európa Kiadónál az 1975. évi irodalmi Nobel-díj kitüntetettjének, Eugenio Montale (1896-1981), a XX. század egyik legnagyobb hatású olasz költőjének verseiből összeállított kötet, lakonikusan Eugenio Montale versei címmel.
Ő volt az egyik elindítója a hermetizmusnak, a mallarméi tiszta költészet sajátos itáliai változatának – azaz programszerűen igyekezett a valóság durva nyersanyagát kiszűrni költészetéből, annyi prizmán áttörni az elemi érzelmeket, élményeket, hangulatokat, hogy csak szivárványos ragyogás maradjon belőlük. Ez a kristályos költészet azonban idővel egyre jobban megtelik mindinkább tetten érhető emberi tartalmakkal: az őszinte fájdalmat, az öregedést, a szerelmet, a tájat csakúgy nem lehet kivetni a költészetből, ahogy beletolakszik a társadalom, a történelem, a politika, a félelmetes „hitleri tavasz” is – így válik mind súlyosabbá és gazdagabbá Montale átszellemült költészete.
Válogatta, az utószót írta és a szöveget gondozta Lator László.
Eugenio Montale versei – Európa Könyvkiadó. Budapest, 2014,
Ára: 2990 forint
E ponton
Hagyd abba itt, e ponton –
szól az árnyék.
Kísértelek békében, háborúban,
és a kettő között is,
dics és nyűg voltam néked, szuggeráltam
beléd erényt, amit nem birtokoltál,
bűnt, mit el nem követtél. És ha most el-
szakadunk, ne vedd szívedre, könnyebb
leszel a levélnél, fürgébb a szélnél.
Gondolatod vagyok – nincs rajtam álarc –
s szükségtelenséged, mihaszna kérged.
Hagyd abba itt, e ponton, válj le rólam
s a mennybe masírozz, rakétaképpen.
A láthatáron van valami fény, nem
bolond, ki látja, csak egyetlen ember
s te értetted meg, hogy ez nem csupán egy
árnyék kedvéért létezik. Csalás volt.
S azt mondom most: hagyd abba itt, e ponton.
Jobbik s rosszabbik éned nem tied már.
S munkálkodhatsz azért, mit birtokolsz majd
mínusz egy árnyék módon is. E ponton
saját szemeddel láss – vagy szemek nélkül.
(1971. június 18.)
Montale 1896-ben született Genovában egy ötgyermekes középpolgári család legkisebb gyermekeként. Az apja egy vegyi termékekkel foglalkozó cég társtulajdonosa volt, amely mellesleg a Veneziani S.p.A. beszállítója volt, ahol Italo Svevo dolgozott. ref>unige.ch[1]. Műszaki középiskolába jár, de már fiatalon az irodalom érdekli, gyakori látogatója a város könyvtárainak, és gyakran hallgatja a testvére , Marianna magán filozófia óráit. Irodalmi képzettsége tipikusan autodidakta, a kezdetekben Dante Alighieri, Petrarca, Boccaccio és Gabriele D’Annunzio munkáival, valamint az idegen nyelvekkel ismerkedik. Fiatalon az ének is érdekli, 1915 és 1923 között Ernesto Sivori ad neki órákat.
A Parmai katonai akadémia tagja lesz, és jelentkezik a frontra , majd egy rövid háborús tapasztalat után 1920-ban hazatér. 1919 és 1923 közt ismerkedik meg Monterosso al Mareban Anna degli Ubertivel, aki az Arletta-versciklus főszereplője lesz. 1924-ben ismerkedik meg a perui származású Paola Nicolival, aki szintén több művében kap szerepet ( pl.: Ossi di seppia és Le occasioni) . A fasizmus megszilárdulásakor Montale 1925-ben aláírja az “Értelmiségi antifasiszták manifesztumát 1927 -ben Firenzebe utazik, ahol szerkesztői munkát kap, a Bemporad kiadónál. A korabeli Firenze a modern olasz irodalom meghatározó helyszíne, itt születtek Ungaretti elsö lírái , és olyan személyiségek éltek itt akkoriban, mint Vincenzo Cardarelli és Umberto Saba. Montale több kiadóval is együtt dolgozik, irodalmi körök résztvevője, és szinte valamennyi fontos irodalmi folyóiratban publikál. A fitrenzei élet azonban anyagi bizonytalansághoz és bonyolult érzelmi élethez vezet. Ekkoriban sokat olvast Dantét és Svevot, valamint amerikai klasszikusokat. 1948-ig megjelenik a Le occasioni a La bufera e altro első versei. 1943-ban Luganóban megjelenik a Finisterre című verseskötete. 1948-tól haláláig Milánóban él. A Corriere della sera munkatársa és a “Corriere d’informazione” zenekritikusa. 1956-ban megjelenik a La bufera és egy prózagyűjtemény, a “Farfalla di Dinard” is . Utolsó verseskötetei, a Xenia (1966, amelyet a feleségének, Drusilla Tanzinak írt, a Satura (1971) és a Diario del ’71 e del ’72 (1973), egyértelműen azt igazolják, hogy a költő elszakadt az élettől. Több egyetem adott neki ad honorem diplomát, így (Milánó (1961), Cambridge (1967), és Róma ’74), ierodalmi tevékenységéèrt szenátori címet kaputt, majd 1967-ben Nobel-díjat. 1981-ben halt meg, és Firenzében temették el a felesége mellé.
Montale viszonylag keveset írt, négy kötetnyi rövid verset, egy kötet versfordítást, és több prózai fordítást. Verseiben leginkább a modern ember létezésének célját kutatja, de választ nem ad, sőt azt tartja, hogy a költő csak azt tudja, hogy mik nem vagyunk. Meghatározatlan érzelmekről ír. Montale nem hitt a megváltoztathatatlan törvényszerűségekben, amelyek az ember és a természet létezésèt meghatározzák. Nem hitt semmilyen filozófiai vagy vallási ideológiában, amely konkrét és általános igazságot takart.
(szerző: Moranka Abigél,
forrás: vagy.hu, wikipedia)
